Lejár a RegioJet szerződése délen

regiojet
Pozsony |

Belátható időn belül versenyt hirdet ki a közlekedésügyi tárca a Pozsony és Komárom között ingázó vonatjáratok üzemeltetésére. 

A szóban forgó vonalon jelenleg a cseh RegioJet társaság szállítja az utasokat, viszont 2020 decemberében lejár a tárcával kötött szerződése. „Úgy akarjuk meghirdetni a pályázatot, hogy az új társaság az eredeti szerződés lejárta után automatikusan folytassa a személyszállítást a vonalon” – olvasható a minisztérium állásfoglalásában. A RegioJetet nem érte váratlanul a közlekedési tárca döntése, a társaság jelentkezik a versenybe. 

Kapcsolódó cikkünk

„A RegioJet társasággal aláírt szerződés elejétől fogva úgy van beállítva, hogy érvényességének lejárta után új versenyt írnak ki a járatok üzemeltetésére” – nyilatkozta a cseh társaság szóvivője, Aleš Ondrůj. 

Az államnak lehetősége lenne arra, hogy a társasággal meghosszabbítsák a szerződést, ám az uniós jogszabályok szerint legfeljebb 2024-ig, ez után már csak verseny után lehet államilag támogatott vonatjáratokat megrendelni. Azt, hogy lesz-e más külföldi jelentkező is, egyelőre nem tudni, ami biztos, hogy az állami Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) is bekapcsolódik a versenybe. „Célunk a jó minőségű vasúti forgalom szavatolása minden lehetséges vonalon, illetve kapacitásaink lehető legnagyobb kihasználása” – közölte a ZSSK szóvivője, Tomáš Kováč. Az elmúlt öt évben, amióta a RegioJet üzemelteti a vonatokat Pozsony és Komárom között, szinte megduplázódott az utazók száma – csak tavaly 2,7 millió ember közlekedett a RegioJet szerelvényein. Jelenleg 23 vonat ingázik Dunaszerdahely és Pozsony, tizenkettő pedig Komárom és Pozsony között. (dp, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?