Nyári szabadság a hátsó kertünkben

Ugyan a nyárra még pár hónapot várni kell, többségünk azonban már most dönt arról, hogy hol tölti az idei szabadságát. Vannak, akik távoli tengerpartokon sütkéreznek majd, de akad olyan is, aki megelégszik a kerti medencével. A következőkben elsősorban nekik próbálunk tanácsot adni.

Ugyan a nyárra még pár hónapot várni kell, többségünk azonban már most dönt arról, hogy hol tölti az idei szabadságát. Vannak, akik távoli tengerpartokon sütkéreznek majd, de akad olyan is, aki megelégszik a kerti medencével. A következőkben elsősorban nekik próbálunk tanácsot adni.

Szlovákiában a rendszerváltást követően kezdtek el szaporodni a kerti medencék, tömeges elterjedtségről azonban még napjainkban sem beszélhetünk. Az amerikai filmeken felnőtt fiatalabb generációk ugyan szívesen elfogadnának egyet családi házuk kertjében. Ezt azonban többségünk még manapság sem engedheti meg magának.

A kereskedelemben kapható legegyszerűbb, viszonylag olcsó medencék a sima terepen szinte azonnal felállítható, fémpalástú, PVC-fóliával burkolt, kör alakú medencék. Átmérőjük 3,5-4,5 méter, mélységük 0,9-1,1 méter körüli. A felállítós medence szerkezete ugyan nagyságrenddel egyszerűbb a süllyesztettnél, de tartóssága és használhatósága lényegesen kisebb. Egyre többen térnek át így erről a fix, süllyesztett medencékre.

A hegesztett műanyag rendszer így is az árskála alsó harmadából való. A medencekészítők, a prospektusaikban azonban csak a „kád“ árát adják meg, a járulékos költségekről hallgatnak. Sőt minden eszközzel elzárkóznak a teljes kivitelezéstől. ĺgy aztán nekünk magunknak kell az összes szakembert megszerezni, és a munkálatokat levezényelni.

A medence helyének kiásása

Első lépés a medence helyének kijelölése. Mindenki el tudja dönteni, hogy az adott kertben hol a legmegfelelőbb a medence helye. Figyeljünk arra, hogy a már meglévő tárgyaink (ház, terasz) nem készültek mértani pontossággal. Például nem szabad abból kiindulni, hogy a ház sarka derékszögű, vagy a terasz széle vízszintes.

Az önhordó medencéknél, annyival nagyobb gödröt kell ásni, hogy egy ember a behelyezett kád körül körbe tudjon menni, a behelyezés utáni szerelések miatt. Tehát a kád méreteinél egy-egy méterrel nagyobbat, és kb. 30 cm-rel mélyebbet. Kell egy földmunkás brigád, akik kiássák a gödröt, és a kitermelt földet kitalicskázzák az előre megrendelt konténerekbe. A kiásott föld térfogata kb. 30-40%-kal több mint a kiásott gödör űrtartalma. Ennyivel több konténert kell rendelni. A kitermelt föld egy részét azonban meg kell tartanunk a visszatöltéshez. Hőn imádott kertünk már teljesen elvesztette régi, rendezett képét, de ne aggódjunk lesz ez még roszszabb is.

Ha készen van a névleges medencemélységnél 30 cm-rel mélyebb gödör, akkor jöhet a medence alapjának készítése. Kerítsünk újabb brigádot, akik betonoznak majd. A betonozás után 4-10 nappal másszunk bele a gödörbe és rakjuk le az alsó hőszigetelést. Mivel alapbetonunk nemcsak nem vízszintes, de nem is sík, így aztán ez nem egyszerű dolog.

Jöhet a medence

És most eljött az a nap, ami az első fénysugár az életünkben. A kertünkbe hozathatjuk a megrendelt medencét, amit két pallón engedhetünk le a hőszigetelt gödörbe. A következő lépés nagyon fontos. Húzzuk a kádat a végleges helyére. Az a ritka pillanat jött el, hogy nem kell újabb brigád. Közepes kézügyességgel is fel tudjuk ragasztani a hőszigetelő anyagot a kád oldalára, és körbe tudjuk vágni a kád alja alól kilógót.

Ezek után újból hívnunk kell a betonozó brigádot. Az alsó támasztóbeton (rögzítő-védő) elkészítésére, kb. 20 cm magasságig. Ez igazán fontos, nem mulaszthatjuk el. A nedves beton beöntése közben medencénket elkezdhetjük feltölteni vízzel, persze csak a beton magasságáig. Erre azért van szükség, hogy a még nem szilárd beton nyomását a víz ellensúlyozza. A gyakorlatban ez nem sikerül teljesen, de eddigre olyan közelségben vagyunk a kész állapothoz, hogy ez már nem csüggeszt el minket.

Néhány nap, míg megköt a beton és jöhet egy újabb brigád, akik a félretett földet visszatöltik a kád mellé, folyamatos vízfeltöltés mellett. A maradékot kitalicskázzák egy újabb konténerbe. Most szerelhetjük fel a vízforgató szűrőt is. Kertünk még nem hasonlít a régi mivoltára, de a javulás nagyságrendi. Medencénk tulajdonképpen már használható, van benne víz és vízforgató szűrő.

Ettől a pillanattól már fürödhetünk is benne. Ám a munkálatok és brigádhívások még nem értek véget.

Megint kell a betonozó brigád a medence körüli burkolás alatti térhálós beton készítésére. Máris jöhet a burkoló brigád is, akik az általunk gondosan kiválasztott, csúszásmentes lapokat mintára vágva a helyükre ragasztják. Vessük be fűmaggal a lekopaszított helyeket. Most már igazán nagyságrendi a javulás.

Medencénk kész. Lenne, ha lehetne benne hosszan úszni. A kisebb méretű medencék azonban hoszszútávúszásra nem alkalmasak. Vásároljunk ellenáramoltató gépet, és szereljük be! Az ellenáramoltató a szobakerékpár medencés változata. Olyan sebességgel hajtja a vizet, hogy egyhelyben úszhatunk.

Figyeljünk a víz minőségére

A víz minőségét folyamatosan kell figyelnünk. Ha eltérést tapasztalunk az előírttól, avatkozzunk be. A gyakorlat szerint, ha medencénkre szolárfóliát teszünk, (persze, csak ha nem fürdünk) akkor kevesebb vegyszer kell. A vízminőség javasolt értékei a következők: pH: 7.2-7.6 – ellenőrzés 2-4 naponta, klór: 0.4-1 mg/m3 – ellenőrzés 2-4 naponta, algagátló: hetente egy kupak, pelyhesítő: hetente egy kupak, vízforgató-szűrő működése: 2x4óra naponta. Manapság már nagyon jó kombinált vízkezelő tablettákat lehet szerezni, amivel még azt a luxust is megengedhetjük magunknak, hogy egy-egy vízminőség vizsgálatot elfelejtünk megejteni. Ha a fenti procedúrákat elmulasztjuk, akkor se csüggedjünk. Nagy adag gyorsklórt (kb. 1/2-3/4 doboz) oldjunk fel vízben és „lőjük be“. A hatása így is csak nagyjából egy nap múlva lesz érzékelhető.

Felmerül a medencevíz fűtésének kérdése. Egy 18 m3-es víztömeg hőmérsékletének óránkénti 1 Celsius fokkal való emeléséhez nagyjából 50 kWh energiára van szűkség (a veszteségeket nem számítva). Összehasonlításul: egy átlagos családi ház fűtéséhez elegendő egy 25 kW-os kazán. Ez azt jelenti, hogy a már létező fűtésrendszerünk energiájával (teljes gázon) kétóránként lehetne medencénk vízének hőmérsékletét 1 fokkal emelni. Jól látszik a számokból, hogy a víz fűtését központi égitestünkre kell bíznunk. Emellett szól ennek olcsósága is.

Mit tegyünk télen

Nyitott uszodánkat a tél elől természetesen nem vihetjük be a házba. ĺgy aztán, fel kell készítenünk a zord időkre. Mivel a vizet nem engedhetjük le, más megoldás után kell néznünk. Bele kell törődnünk, hogy tavunkban a víz be fog fagyni. Ezért a fagyból adódó károk ellen kell védekeznünk.

A vízbe merülő, a medence szélére szerelt szerkentyűinket szereljük le és vigyük biztos helyre. Én a fóliafeltekerőt is leszereltem; biztos, ami biztos. A gyártó biztosítja (persze nem ingyen) az úszó fagytesteket télre, melyek felveszik a jég tágulását. Ezeket a gigantikus „nájlon zacskó“-kat, kötélre fűzve, a medence hosszában kell egész télen áztatni. Ezen kívül algagátlót öntünk a vízbe, melynek hatása tavaszig kitart. Amikor is az egészet majd leengedjük.

Az egész télen összegyűlő szenynyeződések ellen szerezzünk takaró ponyvát. Kis kreatív érzékkel megint vagyonokat spórolhatunk. Ha simán ponyvát veszünk, akkor az ár kb. harmada, mintha medencetakarót vennénk. Egy pár tél és rájövünk, ez a takarás nem megfelelő. Vannak medencések, akik nem takargatnak semmit télre, egyszerűen tavaszig gyűjtögetik a medencében a mindenféle állatkákat és faleveleket, amit a természet bele irányít. Ennél bármilyen ponyva jobb. Ám a kötélre feszített takarásnak egy csomó problémája van a gyakorlatban. Például megáll rajta az esővíz és lenyomja az egészet. Evvel a fagytesteket is víz alá kényszerítve. Még az a legjobb, ha a ponyvát kilukasztgatjuk, hogy engedje a vizet maga alá. De a szennyeződésektől mégis véd valamennyire.

A víz leengedése

Tórendszerünkben csak évente egyszer, tavasszal, kell a teljes vízmennyiséget lecserélni. Az első probléma, hogy rendszerünknek nincs lefolyója. Aki a fenti megpróbáltatásokon már túl van, az ilyen apró problémát már fel sem vesz. Tehát: egy búvár szivattyúval a folyadék túlnyomó részétől meg tudunk szabadulni. A maradékot egy szőnyegtisztító gép segítségével szippantjuk ki, (esetleg kislapáttal vödörbe lapátoljuk) a medence legalacsonyabb pontján. A vízcserével igyekezzünk, mert a föld külső nyomása (rossz esetben) összeroppanthatja a műanyag kádat. A medence aljának a tisztítását intézzük úgy, hogy a klórtartalmú felmosás alatt ne száradjon ki a víz, mert a szennyeződés „ráköt“ a kád aljára.

Külső vagy belső medencét?

Pár gondolat arról, hogy a külső vagy a belső medence a jobb. Nos a válasz: attól függ. Egy használható űrtartalmú medence, a súlya miatt, csak a ház legalsó szintjén lehet. A legjobb hőszigetelés mellett is vannak veszteségek, ehhez jön még a párolgás okozta hőveszteség. Magyarul; télen-nyáron fűteni kel. A kellemes használathoz a vizet a környezet hőmérséklete fölé kell fűteni (Pl. a kellemes 23 fokos levegőhöz kiváló a 28 fokos víz), így a pára (különösen télen) patakokban fog folyni a falakon. Ennek elkerülésére pára lecsapató berendezést kell szereznünk, ami nem csak roppant drága, de folyamatos energia igénye van, és emellett hűti a helyiséget. De: használhatjuk rossz időben is, télen is, és a vegyszerigénye is kevesebb. A kérdés inkább teoretikus, mint praktikus, mert a házunk tervezésénél gyakorlatilag el kell döntenünk, hogy lesz-e benne belső medence vagy sem.

Kerti tó átalakítása

Nem a fent leírt medenceépítés azonban az egyetlen megoldás. Manapság egyre több családnak látható a kertjében kisebb nagyobb kerti tó. Ha van kerti tavunk, akkor viszont lehet ez egyben a medencénk is. Ha elegendő hely van a kertben, akkor a természetes vizekhez hasonlatos medencét alakíthatunk ki magunknak.

Ehhez egy legalább 3x4x1,5 méteres medencét kell létrehozni, mely maga a használható fürdőrész. Ezt a tükör kiemelése után fazsaluzattal lehet megépíteni, melyet fóliával kell kibélelni: A medence aljára homokot kell tenni legalább 20 centiméter vastagságban.

A fóliának a medencén túl kell nyúlnia kb. 1,5 méter hosszan. A fürdőrészt az így túlnyúló fóliával egy sekély 20-50 centiméter mély, vízinövényekkel beültetett, természetesnek ható átmeneti zónával kell körülvenni, amely a biológiai szűrő szerepét tölti be. Nagyon fontos, hogy a medencét egy kis stégen közelítsük meg, nyugalomban hagyva a „természetes“ zónát. Átlagos – mondjuk inkább úgy, hogy családi – használat mellett nem lesz szükség vegyszerekre, csak vízutánpótlásra és mechanikai tisztításra. (mi, o)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?