Folytatják a Star Trek-filmet

Los Angeles |

<p>Még be sem mutatták a J.J. Abrams rendezésében elkészült új Star Trek-filmet, a gyártó Paramount Pictures nekilátott a folytatás előkészítésének.</p>

Már fel is vettek három forgatókönyvírót a történet folytatásnak megfogalmazására. A Variety című filmes szaklap értesülése szerint az is biztos, hogy az Amerikában május 8-án moziba kerülő Star Trek rendező-producere az új epizód produceri feladatait is vállalta, ám az egyelőre nem derült ki, vajon a rendezői székbe is beül-e ismét.
    A szerzőhármas: Roberto Orci, Alex Kurtzman és Damon Lindelof ugyancsak szerepel a folytatás producerei között. Orci és Kurtzman összeszokott alkotópáros, már 12 éve elválaszthatatlanok. Ők jegyzik a bemutatás előtt álló filmet is.
    A folytatás sztorija még embrionális állapotban van, de karácsonyra készen lesz, és 2011 nyarára akár be is mutathatják.
    "Nyilván van abban egy adag pimaszság, hogy az ember leszerződik folyatást írni egy olyan filmhez, amit még be sem mutattak. De annyira fel vagyunk dobva az elsőtől, hogy folytatni akartuk" - magyarázta Lindelof, aki korábban a Lost című sorozatot jegyezte Abramsszal.
    Mint elmondta: azért kivárják a közönség reagálását, hogy lássák, merre haladjanak a történettel. "Egy franchise-újjáélesztéséből készült filmnek az eredetihez kell kapcsolódnia. Viszont a második résszel az ember lehetőséget kap rá, hogy hihetetlenül izgalmas dolgokat csináljon. Ambíciózusan látunk munkához" - fogalmazott az író.
    A Star Trek magyar premierje május 7-én lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?