Betiltották, mégis vetíti a Sztálin halálát egy moszkvai mozi

Sztálin halála
Moszkva |

Rendőrök keresték fel pénteken a moszkvai Pionyer mozit, amely annak ellenére sem vette le műsoráról a Sztálin halála című brit-francia szatírát, hogy az orosz kulturális minisztérium a hét elején visszavonta a film forgalmazási engedélyét.

A filmszínház vezetése a hatósági "látogatás" után közölte, hogy nem állítja le a film vetítését. A Pionyer részéről korábban azt mondták, hogy akkor függesztik fel a jegyárusítást, ha az engedély bevonásáról hivatalos levélben kapnak tájékoztatást a forgalmazótól, a Volgafilmtől. A meghirdetett előadásokra egyébként a belépők elővételben elkeltek.

Arról nem jelent meg tájékoztatás, hogy a rendőrök két és fél órán át mit csináltak a moziban.

Jelena Drapenko, az orosz parlament alsóháza kulturális bizottságának alelnöke a TASZSZ hírügynökségnek kijelentette: a kultuszminisztérium ideiglenesen vonta vissza a film forgalmazási engedélyét, hogy pótlólagosan megvizsgáltassa, tartalmaz-e szélsőséges elemeket az alkotás. A képviselőnő szerint ha ilyeneket nem találnak benne, "a film mehet majd a mozikba". 

Drapenko hozzátette, hogy "közerkölcsi megfontolásokból" személy szerint ellenzi a film vetítését.

Arra fogok törekedni minden törvényes eszközzel, hogy ez a film ne legyen. Természetesen senkit sem biztatok a filmszínházak szétverésére

 - nyilatkozott az önmagát szociáldemokratának mondó Igazságos Oroszország párt politikusa.

Az orosz Filmszínház-tulajdonosok Egyesülete pénteken támogatásáról biztosította a Pionyert. Oleg Berjozin, a testület elnöke úgy vélekedett, hogy a forgalmazási engedély visszavonásáról szakértői vizsgálatnak kell döntenie, jelen esetben pedig a döntés néhány - az elnök által tiszteletre méltónak nevezett - ember magánvéleményén alapul. 

Az orosz kulturális minisztérium csütörtökön közölte, hogy közigazgatási eljárást indít azon filmszínházak ellen, amelyek a forgalmazási engedély bevonása ellenére is bemutatják Armando Iannucci filmjét. 

Kapcsolódó cikkünk

Forgalmazási engedéllyel nem rendelkező filmek bemutatása esetén a mozik 50-100 ezer rubel közigazgatási bírsággal sújthatók Oroszországban. A szabályozás ismételt megsértése 100-200 ezer rubel büntetést és a mozi működésének 90 napig tartó felfüggesztését vonhatja maga után. 

A filmet hétfőn zárt vetítésen tekintették meg orosz filmalkotók, parlamenti képviselők, valamint a kultusztárca társadalmi tanácsának tagjai. Közülük többen levélben kérték Vlagyimir Megyinszkij kulturális minisztertől, hogy állíttassa le a szerintük kegyeletsértő, valamint az orosz (szovjet) ember "alsóbbrendűségét propagáló" film bemutatását. Az aláírók szerint a filmnek a sztálingrádi győzelem 75. évfordulóján való kibocsátása "arcul köpése mindazoknak, akik ott elestek".

A film magyarországi bemutatója április 12-én lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?