Rács mögött maradnak a Sátor-bűnbanda tagjai

rácsok
Besztercebánya |

A vádemelést követően is előzetes letartóztatásban marad a dunaszerdahelyi Sátor-bűnbanda  hat tagja - döntött a besztercebányai Specializált Büntetőbíróság tegnap délután. A bíróság elutasította a vádlottak óvadék ellenében történő szabadlábra helyezését. A döntés nem jogerős.

"A Speciális Ügyészi Hivatal (ÚŠP) ügyésze január 12-én vádat emelt a Specializált Büntetőbíróságon N. Zsolt és társai ellen. Összesen 14 vádlottról és 13 bűncselekményről van szó.  Az ügyész bűnszervezet alapításának, kiépítésének és támogatásának bűncselekménye, szándékos emberölés különösen súlyos bűncselekménye, gyilkosság, hamis vádaskodás bűncselekménye és más bűncselekmények miatt emelt vádat" - tájékoztatta a TASR hírügynökséget Jana Tökölyová, az ÚŠP szóvivője, hozzátéve: a Sátor-bűnbandáról van szó, amely 1999 és 2010 között főleg Dunaszerdahelyen, a Galántai és a Komáromi járásban, de más szlovákiai régiókban és Magyarországon is tevékenykedett. A vádiratból kiderül, hogy a gyilkosságok és egyéb bűncselekmények mellett például egy illegális diósförgepatonyi cigarettaüzem működtetésével is vádolják a maffiózókat, amely által 2007-ben csaknem 18 millió koronával rövidítették meg az államot.

A vádiratban kilenc meggyilkolt személy szerepel. Köztük strómanok, akik segítségével a jogosulatlan áfa-visszaigényléseket hajtották végre, rajtuk kívül a bűnszervezet és egy konkurens bűnbanda tagjai is. A vádlottak között szerepel Boris D., a rendőrség egy volt magas beosztású tisztje, aki információkkal látta el a szóban forgó bűnszervezetet

 - tette hozzá a szóvivő. 

Ezzel az utóbbi évek egyik legnagyobb maffiapere indulhat el nemsokára. Feltételezhető, hogy a Róbert "Kýbel" L. és a Sýora-klán ellen folytatott perhez hasonlóan ezt is a besztercebányai büntetés-végrehajtási intézetben tartják majd.

A vizsgálati akta 72 kötetet és több mint 20 ezer oldalt tesz ki.

Húsdaráló 

Sátor Lajos, aki már a 90-es években főszereplője volt a dunaszerdahelyi maffia ámokfutásának, nincs a vádlottak sorában – s már nem is lehet. A Pápay-klán bukása után ugyan ő és bandája vette át az irányítást Dunaszerdahelyen, ám röviddel ezután forró lett a lába alatt a talaj, és menekülni kényszerült, egy ideig Magyarországon rejtőzött. Végül 2016-ban derült ki, mi lett vele: a gyanú szerint 2010 végén saját egykori emberei gyilkolták meg a Dunaszerdahelyi járásbeli Csótfán. Holttestét is ott ásták el, ám gyilkosai – akik állítólag attól tartottak, hogy a rendőrség nyomon van – hónapokkal később kihantolták, és egyik feltételezett gyilkosának, Z. Ferencnek csicsói telkén újra elásták.
 

Kapcsolódó cikkünk

A vádlottak között ugyanakkor ott van a Csonti néven ismert N. Zsolt, aki annak idején kereket oldott, amikor a rendőrség a Húsdaráló fedőnevű akció során letartóztatta a Sátor-banda tíz tagját. Csonti hosszú ideig rejtőzött egy Felsővámos melletti erdőben, ám a NAKA kommandós egységei végül elfogták. N. Zsoltnak szinte az összes, a Sátor-bandához kapcsolható gyilkosságban benne lehetett a keze – amellett, hogy maga is gyilkolt, részt vehetett Reisz Andor feldarabolt, ledarált holttestének eltüntetésében. (SITA, TASR, fm, kk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?