Ismét kártérítést fizet a nyitrai kórház

Peter Koscelanský és a beteg lány édesanyja a bíróságon
Nyitra |

Egy tizenegy éves kislány infarktust kapott a téves diagnózis miatt.

Újabb tetemes összeget kell orvosi műhiba miatt kifizetnie a kórháznak. A kerületi bíróság jóváhagyta az első fokon megítélt 48 ezer eurós kártérítést annak a fiatal lánynak, aki 2009-ben, tizenegy évesen a helytelenül felállított diagnózis következtében kapott szívinfarktust.

Evát gyomorfájással, lázzal és egész testét borító vörös kiütésekkel utalták a kórház fertőző osztályára 2009 augusztusában. Két hét után azzal engedték haza, hogy vérmérgezésről volt szó, de a tünetek hetek múltán sem enyhültek. Végül három hónap múltán, novemberben a gyermekgyógyászati osztály akkori főorvosa javasolta a kivizsgálást a pozsonyi Gyermekkar-diológia Központban. Itt állapították meg, hogy a kislány a ritka Kawasaki-szindróma nevű, az artériák gyulladásával járó, ismeretlen eredetű autoimmun megbetegedésben szenved. Ha erre időben rájönnek az orvosok, elég lett volna aszpirint szednie, de mire a kórt diagnosztizálták, már olyan állapotban volt a szíve, mint egy infarktus után.

Nem szülhet

A most húszéves lánynak élete végéig erős gyógyszereket kell szednie, korlátozott a mozgásban, kerülnie kell minden megerőltetést, a tömegrendezvényeket, a stresszt, nem sportolhat és nem is szülhet. Legyengült szívére különösen nagy veszélyt jelentenek a fertőző betegségek, az esések vagy a hirtelen mozdulatok. Az orvosok szívátültetést javasoltak, de a szülők ezt a legvégső megoldásnak tekintik, attól tartanak, ez a műtét még nagyobb korlátozást jelentene lányuk életében.

A szülők 2015-ben nyújtottak be kártérítési igényt – 50 899,20 eurót követeltek a kórháztól. Jogi képviselőjük az a Peter Koscelanský volt, aki a műtét közben kómába esett Šimon Buch szüleinek 500 ezer eurót harcolt ki a nyitrai kórháztól.

Elég lett volna az aszpirin

A több mint egy évig tartó per során meghallgatott szakértők azt mondták, az infarktust meg lehetett volna előzni, ha időben felismerik a kórt. A Kawasaki-szindrómát 1967-ben Japánban diagnosztizálták. Viszonylag könnyen gyógyítható, de ha nem ismerik fel, súlyos, életveszélyes szövődményeket okozhat. A szív minden rétegét érintő gyulladás alakulhat ki, vagy kóros tágulat képződhet a szívkoszorúerek kezdeti szakaszán, amelyben vérrög keletkezhet. A koszorúér-károsodás halálos szívinfarktust okozhat. A helyes diagnózis nagyon fontos, mert viszonylag egyszerűen, szalicilát gyulladásgátlókkal, például aszpirinnel kezelhető a betegség. Ha idejében megkapja a páciens a megfelelő gyógyszereket, a szívkoszorúér-gyulladás egy éven belül elmúlik, ezért ha a felsorolt tünetegyüttes tapasztalható, mindig gyanakodni kell rá.

A röntgenfelvétel elveszett

„Ha nem gondolnak rá, fel sem ismerhetik, de az orvosok dolga az, hogy a kevésbé gyakori diagnózisokra is gyanakodjanak” – mondta a bírónő az ítélet indoklásában. A kórház jogásza végig azzal érvelt, hogy a páciens megbetegedését nem a kórház alkalmazottai okozták, és fel sem ismerhették, mert nincs olyan speciális vizsgálat, ami kimutatná ezt a kórt.

Az ítélet szerint azonban a kórházat terheli a felelősség, mert a lány nem kapta meg időben azokat a gyógyszereket, amelyeket az állapota megkövetelt volna, és ennek következtében alakultak ki a súlyos szövődmények. Utólag kiderült, hogy amikor már tudták, hogy baj van, kézzel írtak adatokat a kislány kartotékjába. Elbocsátásakor két egymásnak ellentmondó zárójelentést adtak ki, a kardiológiai vizsgálaton készült röntgenfelvétel – amely valószínűleg kimutatta a nagymértékű károsodást – pedig egyszerűen elveszett. A kórház vezetése azt állítja, a gyermekgyógyászati részleg költözésekor veszett nyoma.

Felületes orvosok

A mulasztások ellenére az Egészségügyi Ellátást Felügyelő Hivatal nem szabott ki pénzbírságot. A kórháznak csak szemináriumot kellett szerveznie a betegségről és szaklapban publikálni az esettel kapcsolatos tapasztalatait.

A járásbíróság még 2016 decemberében 40 488 eurót ítélt meg Eva szüleinek lányuk társadalmi érvényesülésének akadályoztatásáért, valamint 7519 euró fájdalomdíjat. A döntés ellen a kórház fellebbezést nyújtott be, de a másodfokú bíróság is a páciensnek adott igazat. Az indoklás szerint egy negyven éve ismert kórra az orvosoknak gondolniuk kellett volna, bármilyen ritka. „A beteg állapota már csak rosszabbodni fog, nem élhet teljes életet, és ennek az orvosok felületes hozzáállása az oka” – mondta a bírónő. A kórháznak, amint megkapja a bírósági határozatot, haladéktalanul ki kell fizetnie a kártérítést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?