Autóscsapda Komáromban

Komárom
KOMÁROM |

Autóscsapdának nevezik a sofőrök azt a kereszteződést, amely Komáromban a Belső körutat, a Gombai, a Dohány és a Villany-telepi utat köti össze.

Problémát jelent, hogy a kereszteződés közepébe csupán vízszintes fehér csíkokat festettek, nem pedig szegéllyel körülhatárolt elválasztó szigetet helyeztek el, közepén közlekedési táblával. A Belső körútról érkező számára szinte észrevehetetlen a jelzés. Nem csoda, hogy a közlekedési táblának többször nekimentek már az autók. Az egész kereszteződés áttekinthetetlen, főleg azok számára, akik először járnak arra. Ugyancsak gondot jelent, hogy az aszfaltra festett fehér csíkokat nehéz észrevenni, elsősorban esős időben, és korlátozott látási viszonyok között. Egy sofőr azt mondta, már az is sokat segítene, ha jól látható, színes csíkokkal festenék fel, vagy szegéllyel határolnák körül az elválasztó szigetet, de a legjobb megoldás talán egy körforgalom lenne. A helyszínen mi is meggyőződhettünk ezekről az állításokról. Egy közelben lakó középkorú férfi szerint viszont az autósoknak kellene jobban odafigyelniük a közlekedési táblákra.

A kereszteződés közepén lévő táblát már többször kidöntötték, valószínűleg nem vették észre a sofőrök. Ezen viszont könnyen lehetne segíteni, ha a fehér csíkok helyett magasított szegéllyel kerítenék körbe a szigetet

 – tette hozzá.

Valamennyi érintett út a város tulajdonában van. Besse Katalin, az építésügyi, területrendezési és beruházási osztály vezetője elmondta: még 2013-ban projektet dolgoztak ki a kereszteződés átrendezésére. A beruházás értéke 28 ezer euró lenne, de máig nem jutott rá pénz. „A hivatal minden évben beterjeszti a beruházási listát az önkormányzatnak – mutatott rá az osztályvezető. – Az idei fejlesztésekről februári ülésünkön döntenek a képviselők.”

Az ominózus kereszteződés:

 

Besse Katalin tájékoztatása szerint az Aquaplan Kft. a közlekedésrendészettel konzultálva dolgozta ki a kereszteződésre vonatkozó tanulmányt. Ebből egyebek mellett kiderül, hogy két, közvetlenül egymás mellett lévő, beláthatatlan kereszteződésről van szó, és bár táblák jelzik az elsőbbségadást, az egész közlekedési helyzet átláthatatlan. Rizikófaktort jelent azt is, hogy nagy itt a teherforgalom, a Dohány utca ugyanis ipari-termelői övezet. Ráadásul a kétirányú Villanytelepi út keskeny, felfelé és oldalirányba is ívelt, jelentős rajta a gyalogos- és kerékpárforgalom, ami további balesetveszélyt jelent. A tervezet kidolgozója szerint is a körforgalom kiépítése lenne a legcélszerűbb, 5 kijáróval, ám ez igen költséges. Ezért egyszerűbb megoldást javasol: az úttestre felfestett jelzővonalak mellett egyértelműen kell kijelölni a középső szigetet, amely elválasztja a szembejövő forgalmi sávokat, a Villanytelepi úton ki kell szélesíteni az úttestet, továbbá járdát kell itt kialakítani, a kereszteződésben megvilágított gyalogátkelőhelyeket kell felfesteni, és nagyobb figyelmet kell fordítani a Dohány utca sarkán lévő sövény nyírására.

Szerettük volna megkérdezni a közlekedésrendészet illetékesének véleményét is, de írásban feltett kérdéseinkre egyelőre nem érkezett válasz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?