Összeomlik az idősgondozás?

nyugdíjas
Pozsony |

Az idősek gondozásához nyújtott állami támogatás csak április végéig van biztosítva, ha nem folytatódik a program, megháromszorozódhat a családok költsége. A szociális tárca megoldást ígér.

Veszélybe kerülhet májustól a gondozói szolgálatok működése, ha az állam nem hosszabbítja meg a finanszírozást. „Egy két és fél éves uniós projektről van szó, amely áprilisban véget ér, és még nem tudjuk, hogyan folytatódhat” – magyarázta lapunknak a kialakult helyzetet Czére Szilvia, a dunaszerdahelyi Pro Bono Polgári Társulás munkatársa. Ők 43 gondozót alkalmaznak, akik Dunaszerdahelyen és a környékbeli falvakban gondoznak idős, magukat ellátni nem tudó embereket.

A bizonytalan helyzet több ezer családot hozhat nehéz helyzetbe, egy-egy családtag akár munkahelye feladására kényszerülhet. „Parkinson-kóros, egyedül élő édesapám számára igényeltük a gondozást – tájékoztatta lapunkat egy olvasónk. – Gondozó nélkül nem maradhat egyedül, az otthoni megszokott környezetben, a költözéssel romlana az állapota. Ha az állami támogatás megszűnne, a gondozás teljes díját nem tudnánk saját magunk kifizetni” – mondta olvasónk.

Azt Czére Szilvia sem tudja elképzelni, hogy a szolgáltatás teljes költségét az ügyfelekre hárítsák.

Kapcsolódó cikkünk

Az állam 507 eurót ad egy gondozói helyre, az ügyfél nagyjából 280 eurót fizet havonta, a teljes költség tehát csaknem 800 euró. „Az kizárt, hogy az ügyfél fizesse a teljes költséget, hiszen tudjuk, mekkorák az itteni nyugdíjak, és a gondozottak családjai sem tudnának ennyit fizetni – magyarázta Czére Szilvia. – Ha nem lesz állami támogatás, gyakorlatilag megszűnhet a szolgáltatás.” Ezzel nemcsak a betegek, hanem a munkahelyüket elveszítő gondozók is nehéz helyzetbe kerülnének. Czére szerint a legnagyobb probléma, hogy a szociális ügyi tárca nem tájékoztat, így nem tudnak előre tervezni.

Országosan mintegy 3800 gondozói helyet támogat az állam, ez csaknem 5500 beteg és idős ember gondozását jelenti. A munkaügyi minisztérium készül a program folytatására. „Folyik a gondozói szolgálat működési feltételeinek beállítása” – tájékoztatta lapunkat Barbora Petrová, a tárca sajtóosztályának munkatársa. A finanszírozáshoz újra uniós támogatást akarnak felhasználni.

„A cél, hogy szavatoljuk a rászorulók otthoni környezetben való gondozását, a jelenlegihez hasonló feltételek mellett” – válaszolta kérdésünkre Petrová. A tárca azt ígéri, hogy ez a jelenlegihez hasonló gondozói létszám támogatását jelenti, az egy gondozóra jutó támogatás nagyságának megtartásával, azt azonban egyelőre nem erősítette meg, hogy sikerül biztosítani a finanszírozás folyamatosságát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?