Tömeges mozgósításra szólítottak fel a kurd hatóságok

kurdok
Bejrút |

Tömeges mozgósításra szólítottak fel kedden az északkelet-szíriai kurd hatóságok az ország északnyugati szegletében fekvő Afrín körzetének védelmében, amely ellen a hét végén nagyszabású török hadművelet indult.

"Afrínnak és méltóságának védelmére szólítjuk fel népünk minden tagját, s arra, hogy vegyenek részt minden ezzel kapcsolatos tevékenységben" - áll a hatóságok közleményben.

A szíriai konfliktus 2011-es kezdete óta a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia és szövetségesei önhatalmúlag autonóm kantonokat alakítottak ki az ország északi részén, így Afrín térségében is. Ankara a törökországi kurd szeparatista Kurdisztáni Munkáspárttal (PKK) szövetséges terrorszervezetnek tartja az YPG-t, miközben Washington fegyverekkel támogatja a szíriai kurd milíciát az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni harcban.

A török hadsereg ágyúzása kedden három ember halálát okozta az Afríntól mintegy 300 kilométerre keletre fekvő Rász el-Ajnban - közölte a YPG szóvivője, aki óva intett a harcok további térségekre való kiterjesztésétől. Az előző nap Rász el-Ajn térsége mellett más északkelet-szíriai régiókat is támadás ért Törökország területéről.

A YPG közlése szerint a török haderő ellen nem tud olyan fegyvereket bevetni, amelyeket Németország az iraki kurdoknak szállított. A német hadsereg (Bundeswehr) a kurd fegyveres erőket (pesmerga) páncéltörő rakétákkal és gépkarabélyokkal látta el az Iszlám Állam elleni harcban.

A YPG egyik névtelenséget kérő magas rangú parancsnoka a dpa német hírügynökségnek elmondta: "A pesmerga és a YPG régóta rossz viszonyban vannak. A pesmerga ráadásul nem hajlandó Törökországgal és másokkal fenntartott kapcsolatát veszélyeztetni, csak hogy megmentse a YPG vagy más szíriai kurd csoportosulások nyakát". Hozzátette: az iraki kurd erők emellett arról biztosították Berlint, hogy a német fegyverek nem kerülnek illetéktelenek kezébe.

A Demokratikus Egység Pártja (PYD) nevű, észak-szíriai kurd politikai tömörülés, amelynek katonai szárnya a YPG, a dpa-val közölte: a törökök vetnek be német fegyvereket a kurdok ellen. Az Olajág nevű török offenzíváról készült felvételeken ugyanis katonai szakértők szerint Leopard-2 típusú, német gyártmányú harckocsikat lehetett látni. A sajtóban megjelent képsorok kínos helyzetbe hozzák a német kormányt, tekintettel arra, hogy Berlin az ankarai vezetéssel elhidegült kapcsolatában az enyhülés érdekében fontolgatja a harckocsik aknák elleni jobb védelmet nyújtó átalakítását.

A török haderő szombaton nagyszabású katonai beavatkozásba kezdett az északnyugat-szíriai Afrín térségét ellenőrző Népvédelmi Egységek ellen, mert úgy vélte, hogy a YPG "folyamatosan bővülő fegyverarzenálja" miatt napról napra nagyobb fenyegetést jelentett Törökországra nézve.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?