Australian Open - Nadal feladta a negyeddöntőt

Nadal
Melbourne |

A világelső Rafael Nadal feladta negyeddöntős mérkőzését kedden a horvát Marin Cilic ellen az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.

A 16-szoros Grand Slam-győztes, tavaly döntős spanyol az ötödik szettben, 0:2-es állásnál jelezte, hogy combproblémák miatt nem tudja folytatni a meccset. A 31 éves Nadal előzőleg a negyedik játszmában, 4:1-es hátrányban ápolást kért, ezután már csak egy gémet tudott nyerni, sántikált, és láthatóan fájdalmakkal küszködött. A találkozó így is 3 óra 50 percig tartott.

"A harmadik szettben kezdtem el érezni a combomat, aztán amikor a negyedikben egy rövidítésre rohantam a hálóhoz, rosszabbra fordult a helyzet" - idézte fel a történéseket a 2009-es melbourne-i bajnok. "Nehéz elfogadni, hogy elveszett a lehetőség az elődöntőbe jutásra, majd a küzdelemre egy fontos trófeáért" - tette hozzá Nadal, aki a 2010-es Australian Openen ugyancsak a negyeddöntőt adta fel sérülés miatt Andy Murray ellen.

A mallorcai játékos utóbbi három versenye visszalépéssel zárult: novemberben térdproblémák miatt nem állt ki a párizsi negyeddöntőjére, majd egy meccs után távozott a londoni ATP-világbajnokságról.    

A 2014-ben US Open-győztes Cilic ellenfele a négy között a brit Kyle Edmund lesz.

Eredmények, negyeddöntő:
    férfi egyes:
    ------------
Cilic (horvát, 6.)-Nadal (spanyol, 1.) 3:6, 6:3, 6:7 (5-7), 6:2, 2:0-nál Nadal feladta
    korábban:
Edmund (brit)-Dimitrov (bolgár, 3.) 6:3, 3:6, 6:3, 6:4

    női egyes:
    ----------
    korábban:
Mertens (belga)-Szvitolina (ukrán, 4.) 6:4, 6:0
    később:
Wozniacki (dán, 2.)-Suarez-Navarro (spanyol)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?