Különleges intézkedésekkel készülnek a hideg ellen Phjongcshangban

téli olimpia

Különleges intézkedésekkel készülnek a szabadtéren sorra kerülő megnyitó és záróünnepség alatt várható hidegre a februári, phjongcshangi téli olimpia szervezői.

hjongcshang 180 kilométerre keletre található a fővárostól, Szöultól, s a Koreai Köztársaság egyik leghidegebb régiójaként ismert, télen nem ritka a mínusz 10 Celsius-fok alatti hőmérséklet, ami a gyakori metsző szélben még hidegebbnek érződik.

A játékok megnyitóját és záró ceremóniáját a 35 ezer néző befogadására alkalmas, nyitott Olimpiai Stadionban tartják majd, de Li Hi Pom, a szervezőbizottság elnöke kedden azt mondta: senki ne aggódjon, felkészültek a helyzetre.

A fogvacogtató körülmények miatt nagy szélfogókat telepítenek az aréna köré, 40 mozgatható gázmelegítő is használatban lesz a lelátókon, és 18 fűtött melegedőt is kialakítanak.

A nézők esőkabátot, takarót, téli sapkát, kéz- és lábmelegítőt és párnát kapnak. A stadion környéki elsősegélynyújtó helyek számát négyről ötre emelték, és 165 szakember áll majd készenlétben, hogy segítsen orvosi esetekben. A beléptetésnél felgyorsítják az ellenőrzést a kapuknál.

A szervezők ezzel együtt azt kérik a látogatóktól, hogy készüljenek fel a zord körülményekre.

A téli olimpiát február 9. és 25. között rendezik Phjongcshangban.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?