Súlyos dollármilliókba került a Netflixnek a Spacey-botrány

netflix

A szexuális zaklatási botrányba keveredett Kevin Spaceyvel való minden kapcsolat megszüntetése 39 millió dollárba került tavaly a Netfilx internetes műsorszolgáltatónak - közölte hétfőn az internetes műsorszolgáltató negyedik negyedévi eredményei közzétételekor.

Ez a kiadás "egy kiadatlan tartalomhoz kapcsolódik, amelyről úgy döntöttünk, hogy nem tárjuk a nyilvánosság elé" - olvasható a cég jelentésében. 

A Harvey Weinstein filmmogul októberben kirobbant szexuális zaklatási botránya nyomán elindult lavina néhány hét múlva elérte Kevin Spacey Oscar-díjas színészt, akit mintegy 30 férfi, köztük a Netflixnél forgatott Kártyavár című tévésorozat több alkalmazottja ugyancsak szexuális zaklatással vádolt meg. A Netflix válaszul bejelentette, hogy megszakít minden kapcsolatot Spaceyvel és felfüggeszti a széria hatodik évfolyamának forgatását, valamint a Gore Vidal amerikai íróról szóló, Spaceyvel készült életrajzi filmet sem mutatja be.

David Wells, a Netflix pénzügyi vezetője az eredmények közzététele után elmondta, hogy "leírások rendszeresen előfordulnak, de ilyen mértékű még soha nem volt" a cég életében.

A Netflix december elején közölte, 2018 elején megkezdik a Kártyavár című tévésorozat befejező évadának forgatását, de abban nem fog szerepelni az eddigi főszereplő, Kevin Spacey. Az utolsó, hatodik évad nyolcrészes lesz, főszereplője Robin Wright lesz.

Az internetes műsorszolgáltató 2017. évi negyedik negyedévi adatai szerint előfizetőik száma meghaladta a 117 milliót. Az év utolsó három hónapjában 8,3 millióval nőtt az előfizetők száma, közülük 6,36 millióan az Egyesült Államokon kívüliek annak ellenére, hogy októberben megemelték az előfizetői díjakat. A nézőszám növekedéséhez jelentősen hozzájárultak az új évad bemutatói, köztük a II. Erzsébet királynő életéről szóló A korona című sorozat.

A cég bevételei 2017 utolsó negyedévében 3,3 milliárd dollárra rúgtak, profitja elérte a 185,5 millió dollárt, ami háromszorosa a 2016. év azonos időszakáénak. A 2017-es pénzügyi évben a cég bevételei elérték az 559 millió dollárt, ami szintén több mint háromszorosa az előző évinek.

2018-ban a tervek szerint 8 milliárd dollárt költenek tartalom előállításra, ami több mint 25 százalékkal több az eredetileg tervezettnél. Az új filmekkel, sorozatokkal a külföldi nézőket akarják megcélozni, több mint 30 új nemzetközi programmal akarnak előállni.

A Netflix már több mint 190 országban érhető el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?