Terrorizmussal gyanúsítják a volt prágai imámot

Iszlám Állam
Prága |

Terrorizmussal gyanúsít a cseh rendőrség három cseh állampolgárt, köztük Samer Shehadeh volt prágai imámot - írta keddre virradóra internetes felületén a Mladá Fronta Dnes című napilap. 

Rajta kívül terrorizmus miatt indított eljárást a rendőrség a volt imám 27 éves fivérét, Omar Shehadehet és feleségét, a 24 éves Fatimát, akit Christinának hívtak, mielőtt felvette az iszlám vallást.

A Shehadeh fivérek palesztin származásúak, de mindketten Prágában születtek.

A cseh titkosszolgálat fényt derített arra, hogy Omar Shehadeh 2016 októberében Szíriába utazott, ahol csatlakozott az al-Kaida terrorhálózat ottani ágához, a korábban an-Nuszra Frontként, manapság pedig a Dzsabhat Fatah es-Sámként ismert szélsőséges szervezethez.

Követte őt Szíriába a felesége, Fatima is, aki az iszlám törvénykezés, a saría szabályai szerint ment hozzá feleségül. Omar többhetes kiképzésen esett át Szíriában, elsajátította a fegyverek és pokolgépek használatát, illetve harcra is kiképezték, majd kiképzőnek választották ki.

A történet kulcsfigurája Samer Shehadeh volt, aki segített nekik abban, hogy Szíriába utazzanak, és ott felvegyék a kapcsolatot a terroristákkal. Emellett hirdette a muzulmánok körében az iszlamista ideológiát, a többi között a WhatsApp üzenetküldő alkalmazás használatával. A titkosszolgálat figyelte az elektronikus levelezését.

Mindhárom személy szökésben van, feltehetően Európán kívül.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?