A magyar buszbaleset áldozataira emlékeztek Veronában az évfordulón

A magyar buszbaleset áldozataira emlékeztek Veronában az évfordulón
Verona |

A veronai Sant'Anastasia templomban bemutatott misével emlékeztek meg az olaszországi hatóságok szombaton a tavaly január 20-a éjjelén történt buszbaleset áldozatairól, a Szinyei Merse Pál budapesti gimnázium diákjairól és kísérőikről. 

A misén az olasz hatóságok képviselői vettek részt: a szerencsétlenség helyszínére elsőként érkezett autópálya-rendőrség képviseletében Girolamo Lacquaniti parancsnok, valamint a városi önkormányzat, idegenrendészet, tűzoltóság, a Vöröskereszt, a helyi egészségügyi hatóságok. Jelen voltak a Veronában és környékén élő magyarok, akik többek között tolmácsként segítettek a baleset utáni órákban és napokban. 
 
A templom plébánosa, Silvano Mantovani beszédében kijelentette, Verona soha nem felejti a magyar áldozatokat és családjaikat. Csiszár Jenő milánói főkonzul olasz nyelvű beszédében köszönetét fejezte ki a segítőkészségért és barátságért.

 A L'Arena veronai napilap szombaton az egy évvel ezelőtti balesetre emlékezve úgy írt, hogy a tragédia mélyen egymáshoz kötötte Verona és Budapest városát. 
 

A baleset tavaly január 20-án éjfél előtt következett be a Velence felé haladó A4-es autósztráda veronai szakaszán. A diákok Franciaországból indultak haza Magyarországra. A balesetben tizenhat ember vesztette életét, egy súlyos sérült pedig márciusban, már magyarországi kórházban hunyt el. A balesetben 26-an sérültek meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?