A bin Laden-video legérdekesebb részletei

A Bush-kabinet csütörtökön nyilvánosságra hozta azt a videofelvételt, amelyen Oszama bin Laden egyértelmű kijelentéseket tesz arra nézve, hogy jóval a szeptemberi merényletek előtt tudomása volt az Egyesült Államok elleni támadás részleteiről.

A Bush-kabinet csütörtökön nyilvánosságra hozta azt a videofelvételt, amelyen Oszama bin Laden egyértelmű kijelentéseket tesz arra nézve, hogy jóval a szeptemberi merényletek előtt tudomása volt az Egyesült Államok elleni támadás részleteiről. A következő néhány idézetben elolvashatja, hogyan beszél a terroristavezér az öngyilkos merényletekről:



Oszama bin Laden
"Úgy számítottuk, hogy az ellenségnek számtalan áldozata lesz, akik a toronyban fognak meghalni. Úgy véltük, hogy a repülőgépek három vagy négy emeletbe fognak majd becsapódni. Az eredmény azonban legmerészebb álmaimat is felülmúlta. Korábbi tapasztalataim alapján azt gondoltam, hogy a repülőgépből kifolyó benzin okozta tűz megolvasztja majd az épület vasszerkezetét, és ettől összeomlik az a szint, ahol a gép behatolt, illetve az afölött lévő emeletek is. Csupán ennyit reméltem."

"Már egy héttel korábban, csütörtökön értesítettek minket arról, hogy az esemény meg fog történni azon a bizonyos napon. Aznap befejeztük a munkát, és a rádió be volt kapcsolva. Nálunk délután fél hat volt. Éppen dr. Ahmad Abu-al-Kairral üldögéltem. Abban a percben hallottuk meg a hírt, hogy egy repülőgép eltalálta a Világkereskedelmi Központot. Folytatták a híreket, de egy szó sem esett a támadásról az adás végéig. A hírek végén ismét bemondták, hogy egy repülőgép eltalálta a Világkereskedelmi Központot... Röviddel később közölték, hogy egy másik repülőgép is eltalálta a Világkereskedelmi Központot. A hír hallatán a testvéreket túláradó boldogság töltötte el."

"A testvérek, akik az akciót véghezvitték, mind tudták, hogy mártírhalált kell halniuk, és mindegyiküket Amerikába küldtük. Magáról az akcióról azonban semmit sem tudtak, egy betűt sem. Ugyanakkor mind jól képzettek voltak, de rövid idővel a beszállás előttig semmit sem árultunk el nekik az akcióról."

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?