Felújítják a diószegi városi parkot

diószeg park
Diószeg |

Számos értékes fa található a kastély mögötti parkban, a revitalizációval is megőrzik a védett terület jellegét.

Múlt héten az Európai Kulturális Örökség Napjain lakossági találkozót tartottak a kastély udvarán. A lakosok megtudhatták, hogyan újítja fel a város a kastély védett parkját.

A következő hónapokban felújítja az önkormányzat a diószegi kastély mögötti védett parkot.

A magas fokú védettséget élvező parkot az 1800-as évek második felében alapították, mai formáját a huszadik század elején nyerte el. A gesztenyék mellett több értékes fa, közel 150 éves platánok és ginkó is gazdagítja a parkot, itt áll a diószeget felvirágoztató Kuffner család mauzóleuma és a barokk magtár. Mintegy ötven helyi lakos volt kíváncsi arra, milyen tervei vannak a városnak a parkkal.

A revitalizációt megtervező Tamara Reháčková tájépítész ismertette a terveket, és elmondta a közönségnek, milyen elvek alapján újítják fel a területet. Szabó Antal polgármester arról is felvilágosította a lakosokat, hogy az előírások értelmében milyen lehetőségeik vannak a parkban.

A város felmérést készíttet a parkban álló fák állapotáról. „Megleptek bennünket a szakemberek, amikor kijelentették, mennyire fontos az a fa, amely szerintünk a legrosszabb állapotban van. A korhadt törzs ugyanis számos élőlénynek ad otthont” – magyarázta Szabó Antal.

A terv részeként felújítják a járdákat és a régi szabadtéri színpadot, kamerarendszert és öntözőberendezést szerelnek fel, padokat helyeznek el, új bokrokat ültetnek a régi kerítéshez, és revitalizálják a park egyik jellegzetességét, a tavat.

Felmerült az a lehetőség is, hogy játszóteret is építhetnének a parkban, de a szigorú előírások miatt egyelőre aligha lesz gyerekzsivajtól hangos a terület. Ezt az is gátolja, hogy a további igényeket – állandó felügyelet, szociális helyiségek építése – sem lehet teljesíteni. A városnak azonban a magtárral is tervei vannak. Korábban felújították az épület tetejét, támogatásból közösségi központot nyitnának a műemlékben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?