Küzdöttek és nyertek

Pozsony. A szuperligás meccseket minősíteni hivatott újságírók idő múltán szinte már kifogytak a bíráló jelzőkből, a dicsérőket pedig elfelejtették. Nem csoda. Itt volt például a Slovan–Trenčín találkozó. Mi maradt meg belőle a nézőben? Semmi felemelő.

Pozsony. A szuperligás meccseket minősíteni hivatott újságírók idő múltán szinte már kifogytak a bíráló jelzőkből, a dicsérőket pedig elfelejtették. Nem csoda. Itt volt például a Slovan–Trenčín találkozó. Mi maradt meg belőle a nézőben? Semmi felemelő. A Slovan küzdelme és hajtása, a vendégek nem túl meggyőző igyekezte. Tipikusan szuperligás futballtulajdonságok. Különben nem vártunk sokat a mérkőzéstől, tehát nem is csalódtunk nagyot.

Az égszínkékek ismét a B-csapatra építették a kezdőtizenegyet (Suchý, Kozmer, E. Hrnčár, Puchner, Mikulec), és hát ezeknek a fiataloknak – némi túlzással mondva – inkább baltával faragták a technikájukat, mintsem valamilyen más finomabb szerszámmal, gyakran „eltörték” a labdát, így nem tudták, nem tudhatták igazi játékra emelni a futballt. Ezzel itt-ott Ujlaky és Vittek próbálkozott, az előbbi irányítókészségével, a másik egyéni megoldásaival. Ők rúgták a gólokat is. Fél órányi játék után Vittek a tőle megszokott erőszakossággal elfutott a bal oldalon, beadott és Ujlaky fejjel (nem jellemző rá) szerzett vezetést; a meccs hajrájában Vittek harcossága arra késztette az egyik védőt, hogy szorongatott helyzetben elé fejelje a labdát, s a csatár lehetetlen szögből a léc alá vágta.

Több helyzete is akadt a Slovannak – főleg a szünetig – de Smak például védte Onofrej és Sedlák lövését. A Trenčín csalódást okozott. Csak a második félidő első húsz percében volt aktív, véletlenszerű akciói nem jártak sikerrel, mindössze Kusalík lövése ijesztett rá a hazaiakra, de a védők blokkolták a labdát. (t.v.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?