Szidják a partjelzőt

Pozsony. A jó formában lévő ligetiek bizakodva várták az eperjesiek elleni találkozót, biztosra vették, könnyen két vállra fektetik a keletieket. Jindřich Dejmal, a vendégek edzője azonban alaposan feltérképezte a Petržalka játékát, mindössze egy csatárt, a higanymozgású Šlahort küldte pályára.

Pozsony. A jó formában lévő ligetiek bizakodva várták az eperjesiek elleni találkozót, biztosra vették, könnyen két vállra fektetik a keletieket. Jindřich Dejmal, a vendégek edzője azonban alaposan feltérképezte a Petržalka játékát, mindössze egy csatárt, a higanymozgású Šlahort küldte pályára. A remekül cselező fiatal Šesták ezúttal a középpályán kapott helyet. A gyors és rendkívül veszélyes Šoltís Staš személyében külön őrzőt kapott, a védő szinte lélegzethez sem engedte jutni a technikás támadót. Látszott, hogy Staš nagyon ismeri a rábízott futballistát, hiszen egy esztendeje még egy csapatban játszottak. A hátvédsor tengelyében a cseh Mitas jeleskedett, a pálya közepén pedig honfitársa, Vybíral vitte a prímet. Fordulás után egyre nagyobb fölénybe kerültek a hazaiak, de sokáig nem tudták feltörni a jól záró védelmet. A 75. percben azonban sikerült, bár az eperjesiek szerint legalább kétméteres les előzte meg az akciót. Emellett a sérült Šesták már hosszú ideje feküdt saját tizenhatosán belül, Micheľ bíró mégsem állította meg a támadást. Jindřich Dejmal edző nem a játékvezetőre, hanem partjelzőjére, a privigyei Ivan Bartošra haragszik: „Ekkora lesállást lehetelen elnézni, soha az életben nem akarok Bartošról hallani. Egy pillanat alatt tönkretette azt, amiért védenceim elszántan harcoltak. S ez még nem minden, amikor reklamáltak csalódott játékosaim, kinevette őket.” A ligetiek ezúttal is keményen, agresszívan futballoztak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?