Törölnék a tartozás egy részét

Žitňanská
Pozsony |

Aki befizeti eredeti, kamatok nélküli tartozásának bizonyos százalékát, annak akár az egész tartozását törölhetik – ez a kormánykoalíció elképzelése az ún. végrehajtási amnesztiáról, amelynek részletei január végén lesznek ismertek. Az ellenzék szerint a tervezet az „erkölcsi hazárdjátékot” erősíti.

Hétfőn tárgyalt a koalíciós tanács az úgynevezett végrehajtási amnesztiáról, vagyis a legeladósodottabb embereknek való segítségnyújtásról. „Azt kell eldöntenünk, hogy milyen irányban indulunk – tájékoztatta lapunkat Bugár Béla. – Az elképzelésünk szerint, ha bizonyos régi, 5–10 éves adósság esetében az adós befizeti az eredeti – büntetőkamatok nélküli – tartozás bizonyos százalékát, akkor az egész adósságát törölnénk.” A Híd elnöke szerint azt kell alaposan mérlegelniük, hogyan határozzák meg a sávokat, vagyis milyen régi tartozás esetében hány százalékot engedjenek el. Azzal is számolnak, hogy a végrehajtókat valamilyen módon kárpótolniuk kell majd. „Ez egy komplex elképzelés, nemcsak a büntetőkamatokat engednénk el, mert aki ellen több tucat végrehajtási eljárás folyik, nem biztos, hogy a tartozás teljes összegét be tudja fizetni” – magyarázta a pártelnök.

A mintegy 3,7 millió végrehajtási eljárás közel egymillió embert érint, mintegy 510 ezer ellen csak egy eljárás folyik, de százezer feletti azok száma, akiknél hét tartozás miatt kopogtat a végrehajtó. Az egyik legnagyobb hitelező a Szociális Biztosító, a be nem fizetett járulékok miatt indult a végrehajtási eljárások 19%-a.

Kapcsolódó cikkünk

Lucia Žitňanská (Híd) igazságügyi miniszter szerint csak az állami intézményekkel szembeni tartozásokat lehetne elengedni. A Szociális Biztosító mellett sok végrehajtást kezdeményeztek az egészségbiztosítók is, a három közül azonban csak az Általános Egészségbiztosító (VšZP) az állami. „Az amnesztia felgyorsíthatná olyan végrehajtási eljárások befejezését, amelyekből évek óta egyetlen euró sem folyik be” – magyarázta a miniszter.

Az SaS ellenzi a végrehajtási amnesztiát, olyan javaslatot nem fog támogatni, amely erősíti az „erkölcsi hazárdjátékot”. Az ellenzéki párt úgy véli, hogy ez újabb felelőtlen eladósodásra késztetné az adósságuktól megszabadult embereket.

Kapcsolódó cikkünk

A törzstartozás akár felét is elengedhetnék

Január végére készülhet el a kormány végleges elképzelése a végrehajtási amnesztiáról. Az elképzelések szerint elengednék bizonyos régi tartozásokra rakódó büntetőkamatokat, és magának a tartozásnak egy részét is. Bugár Béla, a Híd elnöke nem tartja kizártnak azt sem, hogy a törzstartozás 75–50 százalékát elengedjék. „A nagyon régi tartozások esetében akár a 75 százalék elengedése sem elképzelhetetlen, az újabbaknál 50, a legfrissebb, egy-két éves tartozások esetében pedig 25 százalék lenne elképzelhető” – véli Bugár. – Még semmi sem végleges, a cél az, hogy a 3,7 millió eljárásból minél több szűnjön meg, mert ez feleslegesen terheli a különböző állami intézményeket.”

Az ellenzék attól tart, hogy ez felelőtlen magatartásra késztethetné a korábban eladósodott embereket, ezért nem támogatja a javaslatot. Ha a javaslat magáncégekkel szembeni tartozásokra is vonatkozna, akkor az SaS kész alkotmánybírósághoz fordulni. Ők inkább azt javasolják, hogy a végrehajtási díjat törvénnyel terheljék arra a cégre, akinek az adós tartozik, mivel szerintük az eladósodás egyik oka az is, hogy a cégek – elsősorban az áruhitelezők – nem vizsgálják meg alaposan, hogy az ügyfelük képes lesz-e törleszteni tartozását. Lucia Žitňanská igazságügyi miniszter szerint azonban csak az állami cégekkel szembeni tartozások egy részének elengedésén gondolkodnak. Az intézményeket nem akarta megnevezni, szerinte ugyanis az felesleges spekulációt indítana el. Bugár Béla állítja, hogy javaslatukkal azt is biztosítani akarják, hogy az adós ne kerüljön újra adósságspirálba, ne adósodhasson el újra.

A KDH a végrehajtók kártérítése miatt tart az amnesztiától, Alojz Hlina pártelnök szerint ez akár 30–50 millió eurós költséget is jelenthetne az államnak. (lpj, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?