Stop Soros – indul a Fidesz-kampány

Pintér és Kovács
Budapest |

Stop Soros néven kormányzati törvénycsomagot készít elő a magyar kormány – úgy, hogy egy szó sincs benne a magyar származású amerikai milliárdosról. Elsősorban a kényelmetlen civil szervezeteket célozzák meg vele.

A törvénycsomagot Pintér Sándor magyar belügyminiszter jelentette be a szerdai kormányülés szünetében, amikor azt taglalta, hogy a nemzeti konzultációt követően milyen lépéseket akar tenni a kormány Soros György ellen. A Stop Soros nevű csomag pontos szövegét csak ma hozták nyilvánosságra – és nem is nyújtják be rögtön, előbb társadalmi vitára bocsátják.

Az első törvény az Index.hu szerint arról szól, hogy az illegális migrációban részt vevő, azt támogató szervezeteket adatszolgáltatásra köteleznék. Hogy mi számít az illegális migráció támogatásának, azt egyelőre nem határozták meg. A második törvény szerint a nyilvántartásba vételen túl annak a szervezetnek, amelyik több pénzt kap külföldről, mint Magyarországról, magyar állampolgároktól, a külföldről kapott támogatásának 25 százalékát kell illetékként befizetni – ha nem fizet, az ügyészség eljárást indít ellene. A harmadik törvény az idegenrendészeti távolságtartás intézményét hozza létre: az érintett külföldi állampolgárokat Magyarországról távol tartanák, a magyarokat pedig a schengeni határ 8 kilométeres körzetétől tartanák távol bizonyos esetekben.

A kormány önbevallást vár el a civilektől. Azokra a szervezetekre, amelyek bevallják, hogy részt vesznek a bevándorlás szervezésében, a Stop Soros törvénycsomag határozatai vonatkoznak majd. Akik nem vallják be, azokkal szemben szankciókat tervez a kormány. Pintér egyébként a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy Soros György nem végez illegális migrációt támogató tevékenységet. (Index, 444.hu, fm)

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?