Maraton a Déli Sarkra

Wellington. Különleges maratoni futóversenyt rendez januárban a kanadai ANI ügynökség. A 42,195 km-es távot havas, jeges pályán kell teljesíteni, a cél ugyanis a Déli Sarkon lesz. – Mindenkinek ajánljuk ezt a versenyt, aki úgy gondolja, hogy végig tudja csinálni – mondta Anne Kershaw menedzser.

Wellington. Különleges maratoni futóversenyt rendez januárban a kanadai ANI ügynökség. A 42,195 km-es távot havas, jeges pályán kell teljesíteni, a cél ugyanis a Déli Sarkon lesz. – Mindenkinek ajánljuk ezt a versenyt, aki úgy gondolja, hogy végig tudja csinálni – mondta Anne Kershaw menedzser. A szervezők 75 indulóval számolnak, akiknek fejenként 25 ezer dollárt kell fizetniük a részvételért. A minimum négy maratonin túljutott futókat több nappal a rajt előtt a helyszínre viszik a megfelelő akklimatizálódás céljából. Januárban az ottani nyári hőmérséklet, mínusz 25 Celsius fok várható. A rendezők úgy számolnak, hogy a résztvevők a különleges körülmények között valós teljesítményük felét tudják majd nyújtani. (MTI)

Magyar-szlovák együttműködési szerződést írtak alá tegnap Budapesten a két ország olimpiai bizottságának képviselői.

Ideiglenes intézkedésként lezárták az aranyosmaróti futballstadiont, mivel a Calex legutóbbi II. ligás bajnokija után bántalmazták a mérkőzés megfigyelőjét.

Harmadik mérkőzését is megnyerte a komáromi férfi kosárlabdacsapat a Cseh-szlovák-kupa pardubicei csoportjában, miután 71:67-re verte a vendéglátó együttest.

Két gólt lőtt Németh Szilárd a Middlesbrough B csapatában a Huddersfield tartalékai elleni 3:3-ra végződött találkozón.

Női kosárlabda-találkozón: Slovan–GYSEV Ringa 51:97 (19:40).

A KENO 10 nyerőszámai: 5, 23, 26, 30, 35, 38, 43, 44, 45, 47, 50, 51, 54, 56, 60, 62, 64, 67, 77, 78.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?