Szenzáció Freiburgban?

Puhó/Freiburg. Jó hangulatban, két egymásutáni bajnoki győzelemmel a tarsolyukban, szerda kora délután elutaztak a puhóiak Freiburgba, ahol ma este 20.40-kor UEFA-kupa-visszavágón lépnek pályára a helyi csapat ellen.

Puhó/Freiburg. Jó hangulatban, két egymásutáni bajnoki győzelemmel a tarsolyukban, szerda kora délután elutaztak a puhóiak Freiburgba, ahol ma este 20.40-kor UEFA-kupa-visszavágón lépnek pályára a helyi csapat ellen. Mint ismeretes, az első találkozó gól nélküli döntetlent hozott, így minden a második kilencven perc, vagy az esetleges ráadás alatt dől el.

A vendég Matador játékoskeretéből ugyan Závaterník, Štrba és Mužlay is sérüléssel bajlódik, de Šuran edző reménykedik, hogy mind a három játékos rendelkezésére áll majd a találkozó előtt. A Púchov szeretett volna kedd este Nagyszombatban, a Spartak stadionjában villanyfénynél edzeni, de az elmúlt napi esős idő miatt nagyon felázott a gyepszőnyeg, és így nem engedték rá a puhóiakat.

Jozef Šuran, a Matador vezetőedzője: „Ha felvesszük a hazaiakkal a versenyt taktikában, küzdenitudásban és fegyelemben, akkor lehet esélyünk a továbbjutásra. Természetesen szükségünk lesz a szerencsére is. Minél hosszabb ideig nem kapunk gólt, annál nehezebb dolga lesz a Freiburgnak.”

A puhóiak a megérkezés után a városon kívül vertek tábort, és tegnap a meccs időpontjában edzettek a Dreisamstadionban. A freiburgiak kedden két, tegnap pedig egy foglalkozással készültek a mai összecsapásra. A játékoskeretből csak Diarra hiányzik, sérülés miatt. A hazaiak biztosak a továbbjutásban. A Dreimsamstadion befogadóképessége ugyan 25 000 néző, de az UEFA előírások szerint csak 19 000-en foglalhatnak helyet a lelátón. (vj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?