Labda a magasban

Jól hangzott 1998 nyarán, kora őszén e mondat: „Mi más politikai vércsoportba tartozunk, mint Mečiar hívei.” Volt benne némi elegancia.

Jól hangzott 1998 nyarán, kora őszén e mondat: „Mi más politikai vércsoportba tartozunk, mint Mečiar hívei.” Volt benne némi elegancia. Elsősorban azt üzente vele Dzurinda csapata, hogy az a végrehajtó hatalom, amely győzelem esetén kezébe veszi az ország irányítását, a politikai osztályt legalább megkísérli kigyógyítani a leküzdhetetlennek hitt lopási hajlamból.

Néhány napja az egyik kereskedelmi televízió arról tartott telefonos szavazással egybekötött vitaórát, milyen eredményt ért el a kormány három év alatt a politikai gyökerű kleptománia leküzdésében. Számomra nem az okozott meglepetést, hogy a kormány korrupcióellenes teljesítményét kvittelő telefonszavazatok száma néhány száz volt, az ellenkezően voksolóké pedig több ezer. Az döbbentett meg, hogy a két kormánypárti politikus egyetlen olyan érvet se tudott produkálni, amely azt bizonyította volna, hogy nálunk három esztendeje intézményesen megkezdődött a lopások elleni küzdelem. Ilyen bizonyíték lehetett volna például, ha felsorolnak legalább két esetet, amely bírósági ítélettel, korrupt közéletiek elmarasztalásával fejeződött be. Lehet, hogy valóban annyira bonyolult összetételű és sérülékeny ez a koalíció, hogy saját szennyese kiteregetésére nincs politikai akarat. De lehetett volna legalább az előző kormány privatizációs akcióinak felülvizsgálatára. Az ellenzéket képviselő SNS-es honatyának viszont sikerült a stúdióban olyan légkört teremteni, hogy mindenkinek az volt a benyomása, a korrupció az élet természetes velejárója. Nem kevesebbet állított Viliam Oberhauser, mint hogy a Dzurinda-kormány regnálása idején azért lopnak többet, mert most a korábbinál nagyobb vagyont privatizálnak. Ivan Mikloš és Peter Magvaši ezt a magasra pörgetett labdát se tudta leütni. Mintha már afölött is napirendre tértek volna, hogy a visszaéléseket illetően a három éve leváltott garnitúra vérátömlesztést hajtott végre, és a HZDS vércsoportját nem vetette ki a Dzurinda-csapat tagjainak szervezete.

Elhasználódott ez a koalíció. Politikusai már azt se tudják eladni, ami egyébként még eladható lenne. Például még mindig kelendő portéka, hogy azért más jellemek (is) vannak ebben a kormányban, mint 1993 óta bármelyikben, amelyet Mečiar alapított. Régi alaptétele a politikának, hogy nemcsak tisztességesnek kell lenni, hanem annak is kell látszani.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?