Vers a lelke mindennek

Vers a lelke mindennek címmel zenés-irodalmi műsort tartottak a magyar költészet napja alkalmából a dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskolában és Sportgimnáziumban.

Vers a lelke mindennek címmel zenés-irodalmi műsort tartottak a magyar költészet napja alkalmából a dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskolában és Sportgimnáziumban. A rendhagyó rendezvényt Tóth Krisztina kortárs magyar író és költő műveivel nyitotta meg az iskola két magyartanára, Kis Lívia és Nagy Zsuzsanna.

Elsőként a Párducpompa című novelláskötetből a Verset állva, majd a Szívlapát című versgyűjteményből a Tanítvány című alkotását olvasták fel. A diákok által megszólaltatott verseket pedig Lackfi János Szilágyi Örzsébet e-mailjét megírta című, izgalmas versátiratokat tartalmazó népszerű kötetéből válogatták. A színpadon ülő „jó tanuló” lányokat a „rosszfiúk” minden esetben „letorkolták”, és nem hagyták, hogy a klasszikus változatokat mereven szavalják – így a Tiszta szívvel helyett a Kis lázadás szünidőre, a Befordultam a konyhára helyett a Befordultam a fitneszbe, A Dunánál helyett A stadionnál, a Végek dicsérete helyett a Plaza Balassi hangzott el. Végül a lányok is szóhoz jutottak, és Lackfi Jánosnak a fiúkhoz írt ódájával replikáztak.

A műsor videoanyagát az ún. filmes versfeldolgozások képezték, az Egy estém otthon című vers alapjául a Forest Gump, az Amit a szívedbe rejtesz alapjául a Trónok harca filmkockái szolgáltak.

Nagy sikert arattak a megzenésített versek is, egyebek mellett a Nem tudhatom és a Születésnapomra.

Mivel az iskola diákjai minden évben részt vesznek a Posztolj verset az utcára! programban, így a költészetnap versposztolással ért véget. (kl)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?