Korrupcióval vádolják az egyik esélyes nyitrai polgármesterjelöltet

4,5 millió eurós csalást leplezett le a NAKA Nyugat-Szlovákiában
Nyitra |

Letartóztatta a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) az egyik nyitrai polgármesterjelöltet, a jelenlegi polgármester, Jozef Dvonč legesélyesebb kihívóját, Štefan Štefeket.  Nem hivatalos információk szerint azzal vádolják, hogy ellopta a helyi futballklub támogatására szánt pénzt.

 

Štefek 2002 óta a városi képviselő-testület és a Smer tagja volt, 2006-tól Jozef Dvonč polgármester (Smer) helyettese. Jövedelmező kőfaragó vállalata van, több cég igazgatótanácsának tagja. A pártból a 2016-os választások előtt lépett ki. Egyike volt azoknak a párttagoknak, akik nyíltan bírálták Tibor Glenda volt kerületi elnököt, az idei önkormányzati választáson pedig a Smer egyik legerősebb regionális funkcionáriusa, a nyitrai polgármesteri posztot 2006 óta betöltő Jozef Dvonč ellen indult.

A felmérések szerint a legesélyesebb polgármesterjelölt volt Nyitrán – egészen mostanáig, mert a NAKA korrupcióellenes egysége letartóztatta. Azzal vádolják, hogy a Nyugat Szlovákiai Vízművek gazdasági igazgatójaként közvetett korrupcióba keveredett, azaz jutalom fejében más befolyásos személy közbenjárását kérte valamilyen ügyben. Hogy konkrétan miről volt szó, azt a rendőrség nem pontosította, Michal Slivka, az országos rendőrfőkapitányság szóvivője csak annyit árult el, hogy az ügyben két nyitrai személyt tartóztattak le és kihallgatták őket.

Štefek idén júniusban, amikor bejelentette, hogy indul a polgármesteri tisztségért, lemondott a vízművekben betöltött posztjáról. A cég igazgatótanácsának elnöke, Jozef Dvonč polgármester megkeresésünkre azt mondta, riválisa letartóztatásáról a sajtóból szerzett tudomást. „Fogalmam sincs, miről van szó, hivatalosan senki nem keresett az ügyben” – mondta. A rendőrség hétfőn este Štefeket szabadon engedte.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?