Vajka: felbontották a kompról szóló szerződést

vajkai komp
Vajka |

A Vízgazdálkodási Építő Vállalat (VV) megrendelőként a szállítás biztosításáról szóló szerződés felmondásáról egyezett meg a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalattal (SVP), mivel az utóbbinak nem sikerült beszerezni a megadott határidőig (9. 24.) a műszakilag megfelelő vízi járművet (kompot), amely a dunaszerdahelyi járásbeli Vajka és Keszölcés között közlekedett volna.

Azt, hogy a szerződést felmondták, Marián Bocák, az SVP szóvivője is megerősítette a TASR hírügynökségnek. A szóvivő kifejtette, hogy az SVP több közbeszerzést is meghirdetett egy régi komp felújítására vagy egy új vásárlására, de ezek mindegyike sikertelen volt. Olyan elképzelés is született, hogy az SVP 12 hónapra kibérel egy kompot, amely idő alatt tartós megoldást keres a problémára. 

Az SVP az idei év elején kötött szerződést a Vízgazdálkodási Építő Vállalattal (VV), melynek értelmében az előbbinek nyolc hónapon belül üzembe kellett volna helyeznie egy kompot. Az SVP-vel kötött szerződés kedvezőbb feltételeket szabott a VV számára, mint a korábbi, melyet a Ponton City magántársasággal kötöttek.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?