Mianmari vezérkari főnök: az ENSZ-nek nincs joga beleszólni az ország ügyeibe

Rangun |

Az ENSZ-nek nincs joga beleszólni Mianmar ügyeibe - jelentette ki Min Aung Hlaing, az ország hadseregegének vezérkari főnöke, aki először reagált a világszervezet által a rohingja válság ügyében megfogalmazott népirtás vádjára.

 

Nyilatkozatát a hadsereg hivatalos lapja közölte hétfőn. Ebben Min Aung Hlaing hangoztatta, hogy egyetlen országnak, szervezetnek és csoportnak sincs joga beavatkozni a mianmari politikába.  

A nyugat-mianmari Arakán államból 2017 augusztusa óta csaknem 700 ezer rohingja muzulmán menekült át a szomszédos Bangladesbe, miután a hadsereg - saját megfogalmazása szerint - tisztogató műveletekbe kezdett, azt követően, hogy rohingja felkelők mianmari biztonsági állásokat támadtak meg.

Egy ENSZ-vizsgálóbizottság nemrég nyilvánosságra hozott jelentése szerint a mianmari hadsereg "a népirtás szándékával" halomra gyilkolta a kisebbségi rohingjákat, de számos példa volt csoportos nemi erőszakra is. A testület szerint a mianmari hadsereg főparancsnokát és öt másik tábornokát bíróság elé kellene állítani népirtás, emberiesség elleni bűncselekmények és háborús bűnök miatt.

Az ENSZ-misszió kedden felszólította a mianmari civil kormányt: biztosítsa, hogy a hadsereg ne szólhasson bele a politikai életbe. A világszervezet jelentéstevői beszámolójukban azt javasolták, hogy ennek érdekében vizsgálják felül a délkelet-ázsiai ország alkotmányát is.

Bár 2016-ban a Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kjí vezette Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) nevű párt került hatalomra, a hadsereg továbbra is központi szerepet tölt be a mianmari politikai rendszerben. A katonaság kezében van a kulcsfontosságú védelmi, belügyi és határvédelmi tárca. Emellett beleszólása van a parlamenti mandátumok egynegyedének elosztásába, ami lehetővé teszi, hogy megakadályozza a hatalmát megnyirbálni szándékozó alkotmánymódosító tervezetek sikerét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?