Egy héten belül le kell rombolniuk házaikat a beduinoknak

*
Jeruzsálem |

Október elsejéig le kell rombolniuk házaikat a Kan al-Ahmarban élő beduinoknak a vasárnap nekik átadott végzés szerint - jelentette a Jediót Ahornót című újság honlapja, a ynet vasárnap.

  

  Az izraeli hadseregnek az 1967-ben elfoglalt területek civil kormányzati ügyekért felelős koordinátora adta ki az engedély nélkül felhúzott építmények lerombolásáról szóló határozatot, amelyhez segítséget is ajánlott azoknak, akik kérik.
    

A végzést azután adták ki, hogy az alkotmánybíróságként is működő izraeli legfelsőbb bíróság ítélete megállapította: a beduinok a szükséges engedélyek nélkül építkeztek. A testület elutasította a falu lerombolása elleni petíciókat, és ezzel megnyitotta az utat ahhoz, hogy áttelepítsék őket a Kan al-Ahmartól tizenkét kilométerre, az Abu Disz arab településnél lévő szeméttelep mellé. Döntésével a bíróság több éves jogi csatározásra tett pontot.
    

A beduinoknak átadott verdiktben az áll, hogy ha maguk nem teszik meg, akkor a hatóságok fogják végrehajtani a bírósági határozattal összhangban az épületek lebontásáról született döntést.
    

A száznyolcvan lakosú, Jeruzsálemhez közeli Kan al-Ahmarban bárányok és kecskék tartásából, engedély nélküli bádog és deszka építményekben élnek a beduinok.
    

Száeb Erekat palesztin főtárgyaló a múlt héten a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbírósághoz (ICC) benyújtott vádiratában izraeli háborús bűnnek nevezte a beduinok lakta falu lerombolását és áttelepítését. Az erőszakos áttelepítés a nemzetközi jogban háborús bűncselekménynek minősül, s az Európai Unió kemény hangú döntésben ítélte el Izraelt a beduinok új helyre költöztetésének határozata miatt.
    

A Dzsahalin nevű beduin törzs az ötvenes években vándorolt Arad város környékéről a Jeruzsálemből a Holt-tenger felé vezető út mellé, amikor ez a terület még Jordániához tartozott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?