DAC: visszavágni a Spartaknak

*
Dunaszerdahely |

A második helyen álló DAC vasárnap délután (15.00) a címvédő nagyszombati Spartakot fogadja a labdarúgó Fortuna Liga 9. fordulójában. A sárga-kékek a múlt heti, Slovan elleni vereség (2:3) után javítani akarnak.

Kedden a DAC felkészülési meccsen 0:0-ra játszott a III. ligás bősiekkel, Peter Hyballa vezetőedző pihentette a kulcsembereit, és tehetséges fiataloknak adott lehetőséget. A hét közben csapatépítő napot tartottak a dunaszerdahelyiek, amelyen gulyásfőzés, buborékfoci, csónakázás a Dunán és sok móka volt a műsoron.

„Természetesen csalódottak voltunk a pozsonyi, Slovan elleni meccs után. De az, hogy 0:3-nál sem adtuk fel, és végül közel álltunk a döntetlenhez, az mindenképpen optimizmusra ad okot – mondta az oroszországi világbajnokságot megjárt panamai Eric Davis, aki bizakodva várja a bajnok elleni megyei rangadót. – Tudom, hogy mit jelent ez a derbi a fantasztikus szurkolóink számára, ez a szezon egyik legfontosabb mérkőzése. Ugyanakkor egy visszavágási lehetőségként is tekintünk a találkozóra, hiszen nagyon jól emlékszünk még a legutóbbi összecsapásra, amely után a nagyszombatiak bajnoki címet ünnepelhettek, mi pedig csak szomorúan nézhettük őket. Ez egy különleges motiváció, hogy vasárnap győzzünk.”

Kisebb meglepetésre a nagyszombatiak csütörtökön az Európa Ligában 1:0-ra verték az Anderlechtet, ám a bajnokságban csak a nyolcadik helyen állnak. Legutóbb augusztus 11-én győzött a Spartak (Michalovce 3:0), azóta nyeretlen: Nitra 0:0, Ružomberok 0:0, Trenčín 0:1, Žilina 1:2.

„Szűk a keretünk ahhoz, hogy két fronton helytálljunk. De ha nem akarunk leszakadni az első hatostól, akkor pontokat kell szereznünk. Nagyon rázós meccs vár ránk Dunaszerdahelyen” – nyilatkozta Radoslav Látal a Trnava weboldalán.

A DAC a négy hazai meccséből kettőt megnyert (Michalovce 4:1, Sereď 5:0), kétszer pedig remizett (Ružomberok 2:2, Žilina 0:0). Idegenben még gólt sem lőtt a Spartak, háromszor kikapott és egyszer döntetlenezett.

Az elmúlt szezonban a DAC márciusban 0:0-ra játszott, egy hónappal később a rájátszásban Bayo góljával (aki vasárnap nem játszhat a múlt heti, pozsonyi kiállítása miatt) 1:0-ra legyőzte a Spartakot a MOL Arénában. A két csapat legutóbbi, május 5-i nagyszombati meccsén 2:0-ra nyertek a hazaiak, és ezzel bebiztosították bajnoki elsőségüket.

Szigorú biztonsági intézkedések előzik meg a megyei derbit. A meccset Očenáš vezeti, és az Orange Sport 1 élőben közvetíti.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?