Marad a Holt-Vág feletti nyomvonal

*
Komárom |

Elfogadták a képviselők a város új területrendezési tervét, amelynek kidolgozásáról még 2015 májusában hoztak határozatot; a több mint hároméves folyamat végére most került pont.

 

Bár az anyagot beterjesztő Besse Katalin, a városi hivatal illetékes osztályvezetője rámutatott, ebben a stádiumban már nem lehetett tartalombeli változtatásokat végrehajtani az anyagban – ami hosszas egyeztetési és véleményeztetési folyamat eredményeként született –, a képviselők több mint egy órán át vitáztak róla. Elsősorban az új Duna-hídhoz kapcsolódó kerülő út nyomvonala volt a téma, ami a területrendezési terv szerint a Holt-Vág felett fog áthaladni, és az új hidat köti össze a Nyitra felé vezető főúttal. A képviselők közül többen megjegyezték, mindnyájan hibásak abban, hogy a területfejlesztési terv megrendelésekor senki nem kérte egy új nyomvonal kijelölését és csak a tavaly nyáron elindult lakossági tiltakozást követően kezdett mindenki aggódni ezért az üdülőövezetért. Hiszen 2005 óta ugyanez a nyomvonal szerepel a város területfejlesztési tervében, ebből indult ki a jelenleg érvényes Nyitra megyei területfejlesztési terv, és ez szerepel a kormányprogramban is. Ha viszont ebben a fázisban új nyomvonal kijelölését kezdeményeznék, akkor az egész folyamat kezdődhetne elölről, ráadásul módosítani kellene a felsőbb szintű területfejlesztési terveket is, ami évekbe telne. Akadt képviselő, aki kijelentette, szégyelli magát mindnyájuk nevében, és volt, aki szerint őszintén ki kell mondani: ezt elszúrtuk. Civilek egy csoportja 2017 nyarán aláírásgyűjtésbe kezdett a Holt-Vág és az Apáli üdülőkörzet megmentéséért, azaz tulajdonképpen a kerülő út nyomvonalának megváltoztatásáért; a több mint hatezer aláírást tartalmazó íveket tavaly szeptemberben adták le. Ugyanakkor 50 kis- és középvállalkozó, vállalatvezető már egy éve a területrendezési terv mielőbbi elfogadásáért lobbizott, mert állításuk szerint csak azután indulhatnak el bizonyos beruházások – amelyeknek köszönhetően több száz munkahely létesülhet a városban –, ha egyes parcellákat az új változat értelmében átminősítenek ipari vagy lakóövezeti zónává. A csütörtöki testületi ülésen mindkét fél képviselője felszólalt, megfontolt döntésre kérve a testület tagjait.

Benyó Zoltán képviselő a területrendezési terv végleges elfogadása előtt határozati javaslattal állt elő, amellyel a testület arra szólítja fel a polgármestert, rendeljen szakmai tanulmányt annak megvizsgálására, hogy változhat-e a területrendezési tervnek a kerülő út nyomvonalára, azaz az I/63 és I/64-es főutak összekötésére vonatkozó része. A képviselők nagy többséggel támogatták ezt a javaslatot, majd rábólintottak a város új területrendezési tervére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?