Nem volt veszélyes anyag a parlamentbe küldött levelekben

parlament illusztráció
Pozsony |

 A szennyezett borítékok, melyeket péntek reggel találtak meg a parlamenti hivatal dolgozói, semmilyen veszélyes anyagot nem tartalmaztak. Erről Veronika Slamková, a pozsonyi kerületi rendőrség szóvivője tájékoztatta a TASR hírügynökséget. A rendőrség tovább foglalkozik az üggyel.

Összesen 70 darab, gyanús anyagot tartalmazó levél érkezett pénteken a különféle politikai pártokhoz tartozó képviselők címére. Az anyag enyhén irritáló hatást váltott ki. A hivatal dolgozói a küldemények szokásos ellenőrzése során találták meg a gyanús borítékokat. „Ez az eset is azt igazolja, hogy a parlamentbe érkező küldemények fokozott ellenőrzésére van szükség. A korábban elfogadott intézkedéseink helyesnek és megalapozottnak bizonyultak” – közölte Daniel Guspan, a parlamenti hivatal vezetője. 

A képviselők leveleinek ellenőrzése és felnyitása tavaly sok vitát keltett. Az ellenzék azzal vádolta a parlament vezetését, hogy levéltitkot sért. A vezetés ezt elutasította, és a biztonsági intézkedésekre, valamint a Belügyminisztérium ajánlásaira hivatkozott. Később a képviselő-testület elfogadta a gyanús küldemények ellenőrzésével kapcsolatos új szabályokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?