Már Budapesten is túl sok a turista

<div>Egy elemzés szerint Barcelona, Amszterdam, Velence és Milánó után Budapest a turistákkal leginkább telített nagyváros Európában.&nbsp;</div><div>&nbsp;</div>

A turizmus árnyoldalát, a tömegturizmus káros hatásait számszerűsítette a Statista.com portál, amely 500 európai várost vizsgált az overtourism-jelenség szempontjából. Az elemzés szerint Barcelona, Amszterdam, Velence és Milánó után Budapest a turistákkal leginkább telített nagyváros Európában, ahol a turizmus egyes káros hatásai már a helyi lakosok szintjén is tapasztalható. Az összetett mutató alapján elvégzett elemzés a szálláshelyeken fellelhető ágyak egy négyzetkilométerre eső számát, valamint az adott városban a főszezonban regisztrált turisták számának arányát viszonyította a helyi lakosságszámhoz. Az elemzést kiegészítették még a lakosság körében végzett megkérdezések eredményével, s így állították fel a sorrendet – olvasható az ausztriai Weekend magazin legfrissebb szeptemberi számában megjelent, az overtourism jelenségét átfogóan taglaló cikkében. Velence évente közel 4 millió külföldi látogatót fogad, míg Dubrovnik 42 ezer lakosára évi 800.000 tengerjáró hajóval érkező látogató jut. Míg sok desztináció versenyzik, hogy a turizmusiparból egyre nagyobb szeletet hasítson ki, addig mára a világ számos pontján a tömegturizmus túlzott megjelenése okoz problémákat. Az overtourism kifejezéssel leírt jelenség a politikára is kihatással van. Barcelonában 2015-ben például egy korábbi baloldali aktivistát választottak meg polgármesternek, aki kampányában ígéretet tett az elharapódzott tömegturizmus káros hatásainak visszanyesésére is. Barcelonában manapság nem ad ki a város engedélyt új szállodák építésére. Párizsban is nagyon szigorú szabályokhoz kötik az Airbnb-n keresztül történő szobák értékesítését. Amszterdamban sincs ez másként, ahol a belvárosból kitiltották a turistabuszokat, nem adnak ki engedélyt újabb szálláshelyek és souvenir boltok létesítésére, a randalírozást, hangoskodást és egyéb kihágásokat pedig nagyon szigorúan büntetik. A büntetésbehajtást a helyszínen bankkártya-leolvasóval is felszerelt rendőrök – elrettentés céljából – azonnal érvényesítik is.  Ausztriában az UNESCO világörökség részét képző Wachauban és Hallstatt esetében is hasonló problémától szenved a helyi lakosság. A Wachau szívében fekvő Dürnstein településnek nem egész 1000 fős lakossága van, ahol nem ritka, hogy egyidejűleg 10 folyamjáró hajó és 6 autóbusz is tartózkodik. A turistaáradat ellen adó kivetését is fontolgatják, s készül az overtourism jelenségének helyi kezelését ígérő átfogó koncepció is. Az adókivetés mellett Hallstatt az online foglalható slotok bevezetésén gondolkodik csoportok részére, amelyet „kötelező” kulturális programok igénybevétele mellett lehetne lehívni, ezzel korlátozva a turisták számát, s növelve a településen eltöltött minőségi időt, s a turizmusból szármázó bevételeket. Míg 2010-ben „csak” 3440 turistabuszt regisztráltak Hallstattban, addig tavaly már 16.495 volt ugyanez a szám. Főszezonban napi 7500 ember rohamozza meg az idilli világörökségi helyszínt, miközben a múzeumok és egyéb turisztikai szolgáltatók bevételei évek óta folyamatosan csökkennek. E jelenségnek megálljt kell parancsolni – olvasható a Weekend magazin fent idézett körképében. (turizmus.com)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?