Trükközik az adatokkal a Ryanair

<p>Úgy tűnik, nem csak elméletben fűzte össze életét a Ryanair és a Lauda, a Ryanair utasforgalmához ugyanis a jelek szerint hozzászámolják a Lauda forgalmát is - írja az&nbsp;<a href="http://airportal.hu/az-utasforgalmi-adatokkal-is-trukkozik-a-ryanair/">… portál.</p><div>&nbsp;</div>

Úgy tűnik, nem csak elméletben fűzte össze életét a Ryanair és a Lauda, a Ryanair utasforgalmához ugyanis a jelek szerint hozzászámolják a Lauda forgalmát is - írja az Airportal.hu szakmai portál.

A légitársaság legfrissebb, augusztusi jelentésében azt írta, hogy a Ryanair utasforgalma 13,8 millió volt az utolsó nyári hónapban, 9 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Az adatokat jobban böngészve viszont kiderül, hogy ebben a Lauda félmilliós havi utasforgalma is bele tartozik.

E nélkül a Ryanair 13,3 milliós forgalmat könyvelt el, 5 százalékkal többet, mint tavaly ugyanilyenkor. A töltöttség mindkét légitársaságnál 97 százalék volt.

Abban, hogy az egy cégcsoportba tartozó cégek összeszámolják az utasforgalmukat, semmi meglepő nincs, ezt csinálja az IAG, a Lufthansa és az Air France-KLM is. A különbség az, hogy a nagy vállalatcsoportok csak a száz százalékban hozzájuk tartozó cégek utasforgalmát számolják össze, a Lufthansa egészen addig nem szerepeltette statisztikáiban a Brussels Airlines számait, amíg teljesen fel nem vásárolta a brüsszeli légicéget. A Ryanair viszont egyelőre 75 százalékban tulajdonosa a Laudának.

A Ryanair lépése abból a szempontból érthető, hogy a tavaly őszi nagy szabadságolásos mizéria okán visszafogott kapacitás-bővítés miatt az előre tervezett 8-10 százalékos bővülés helyett 4-6 százalék körüli számokat tud csak produkálni. A Laudával viszont újra el tudják mondani, hogy milyen dinamikusan fejlődnek.

A két légitársaság viszonyát tökéletesen leírja egy apró, de annál szemmel láthatóbb tény: a Lauda honalpja gyakorlatilag a Ryanairé, pár látványelemet kicseréltek és egy az egyben átadták azt a Laudának. Még arra sem vették a fáradtságot, hogy a tudnivalók között a Ryanair nevét átírják Laudára.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?