Még drágább lett a taxi Budapesten

<p>A Fővárosi Közgyűlés áprilisi döntése nyomán július 1-jétől a korábbi 450 forintos alapdíj 700 forintra emelkedik, a kilométerdíj 20 forinttal, a percenkénti várakozási díj pedig 5 forinttal nő.</p><div>&nbsp;</div>

A Fővárosi Közgyűlés áprilisi döntése nyomán július 1-jétől a korábbi 450 forintos alapdíj 700 forintra emelkedik, a kilométerdíj 20 forinttal, a percenkénti várakozási díj pedig 5 forinttal nő.

A taxisok javaslatára módosított rendelet szerint a kilométerdíj 280-ról 300 forintra, a percenkénti várakozási díj pedig 70-ről 75 forintra emelkedik.

Metál Zoltán, a Országos Taxis Szövetség elnöke az infostart.hu hírportálnak korábban azt mondta, a viteldíj legfontosabb eleme a kilométerdíj, amely a rendelet 2013-as életbe lépése óta nem változott, miközben a kötelező biztosítási díj is emelkedett, és be kellett szerezni az online pénztárgépeket is. A City Taxi elnöke is indokoltnak tartja, az áremelést. Tamás Miklós hangsúlyozta, hogy a taxisok igyekeznek minél nagyobb létszámmal jelen lenni a zsúfolt időszakban, és bár minden áremelés után visszaesés tapasztalható a forgalomban, abban bíznak, hogy ez őszre helyreáll – írta az infostart.hu.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?