Érintéssel fizethetünk az utcai előadóknál Londonban

<p>A világon elsőként az utcai előadóknál is bevezetik az érintéses bankkártyás fizetést Londonban. A brit főváros utcai zenészeinek kártyaolvasókat kapnak, amelyekhez a járókelőknek csupán hozzá kell érinteniük a bankkártyájukat, hogy az előadó által előre meghatározott összeggel támogassák a művészt.</p><div>&nbsp;</div>

A világon elsőként az utcai előadóknál is bevezetik az érintéses bankkártyás fizetést Londonban. A brit főváros utcai zenészeinek támogatására létrejött Busk In London nevű szervezet és az iZettle svéd technológiai vállalat együttműködésével megvalósuló kezdeményezés keretében az előadók kártyaolvasókat kapnak, amelyekhez a járókelőknek csupán hozzá kell érinteniük a bankkártyájukat, hogy az előadó által előre meghatározott összeggel támogassák a művészt.

 A szervezők szerint a projekt célja, hogy segítsen növelni a brit főváros utcai előadóinak bevételeit - írja internetes oldalán a The Independent című brit lap.

A kezdeményezés bejelentésekor Sadiq Khan, London polgármestere elmondta, "ahhoz, hogy London megőrizhesse státuszát mint globális zenei főváros, elengedhetetlenül fontos a jövő csillagainak támogatása".

"A kalapozás segít a feltörekvő művészeknek abban, hogy tovább csiszolják tehetségüket, és lehetőséget teremt számukra, hogy nagy létszámú közönség előtt szerepeljenek" - fogalmazott a polgármester, hozzátéve, hogy az új kezdeményezés révén még több londoninak lesz lehetősége támogatni a főváros "lenyűgöző és tehetséges" utcai előadóit.

Charlotte Campbell, aki teljes állásban utcai előadó, és részt vett a technológia kipróbálásában, elmondta, hogy az újítás jelentős hatással volt a bevételeire. "Soha ennyien nem adakoztak még, amikor énekeltem, és gyakran előfordul, hogy az emberek egymás példáján felbuzdulva jönnek oda és adakoznak".

A 2010-ben Stockholmban megalapított iZettle céget május közepén vásárolta meg 2,2 milliárd dollárért az amerikai PayPal online pénzügyi szolgáltató cég.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?