Megújul a budapesti repülőtér

<p>Május végéig 3000 négyzetméteren kicserélik a 2A Terminál elhasználódott padlóburkolatát, valamint még idén számos további, az utasok kényelmét szolgáló átépítést és felújítást hajt végre a Budapest Airport.</p>

Május végéig 3000 négyzetméteren kicserélik a 2A Terminál elhasználódott padlóburkolatát, valamint még idén számos további, az utasok kényelmét szolgáló átépítést és felújítást hajt végre a Budapest Airport.

A nyaralási szezon alatt már az új padlóburkolatot koptathatják az utasok bőröndjei a 2A Terminál tranzit területén, ugyanis a Budapest Airport a teljes 3000 négyzetméteren megújítja a felületeket. A felújítást több szakaszban, a lehető leggyorsabban el kell végezni, ugyanis a beszállókapuk előtti területeken is fel kell szedni a 80-as évesben épített padlóburkolatot, ami arra az időszakra használaton kívül helyezi az adott beszállókaput. Az új járólapok a mostani sötétszürke márványbevonat helyett világosak lesznek, segítve a természetes fény szóródását.

A padlóburkolaton túl a 2A Terminál és a SkyCourt ülőpadjait is újakra tervezi cserélni a Budapest Airport. Ez azt jelenti, hogy az indulási szinten minden szék és pad le lesz cserélve, egységes stílusú, kényelmes bútorokon lehet várni a járat indulása előtt.

Folytatódik a terminálon található mosdók felújítása, a 2B Terminál összes mosdóblokkjának munkálataival. A 2B Terminál érkezési szintjén nem csak felújítás, hanem egy esetben bővítés is várható. A SkyCourt galéria szintjén, az éttermeknél pedig egy teljesen új mosdó blokkot alakít ki a Budapest Airport, megkétszerezve az eddigi mosdókapacitást.

További látványos és nagyon fontos fejlesztés a 2B érkezési szinten a NAV (vám) területének átépítése lesz, aminek révén új irodák és kereskedelmi terület is helyet kap. Az új hosszú távú, széles törzsű repülőgéppel közlekedő járatok utasai pedig egy jelentősen meghosszabbított poggyászkiadó szalagon vehetik fel a bőröndjeiket a leszállás után.

„Évek óta nem látott léptékű bővítés zajlik a 2. Terminálon, ugyanakkor fontos, hogy a meglévő infrastruktúrán, utasforgalmi területeken is frissítéseket, felújításokat hajtsunk végre, igazodva az utasforgalmi igényekhez. Megnyitása óta utasok tízmillióit szolgálta ki a 2A Terminál, a jól ismert ülőpadok és az alatta lévő sötétszürke padlóburkolat helyett itt volt az idő, hogy teljesen új karaktert kapjon az indulási tranzit." – jelentette ki Huszka Péter, a Budapest Airport forgalmi igazgatója. (Turizmus)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?