Tavaly a Lufthansa vitte a legtöbb utast Európában

<p>A Lufthansa-csoport szállította a legtöbb utast Európában 2017-ben, ezzel visszavette a Ryanairtől a forgalom alapján legnagyobb európai légitársaság címet.</p>

A Lufthansa-csoport szállította a legtöbb utast Európában 2017-ben, ezzel visszavette a Ryanairtől a forgalom alapján legnagyobb európai légitársaság címet.

A német csoport közleménye szerint utasforgalmuk az előző évihez képest 18,6 százalékkal 130 millióra nőtt, a járatok kihasználtsága pedig átlagosan 80,9 százalék volt, 1,8 százalékponttal magasabb, mint egy évvel korábban. A Ryanair korábbi tájékoztatása szerint az ír cég 2017-ben 129 millió utast fuvarozott.

A taglégitársaságok közül a Lufthansa 6,1 százalékkal több, 66,2 millió utast vitt, a Swiss 5,3 százalékkal 18,9 millióra, az Austrian Airlines 12,8 millióra növelte utasai számát. A céghez tartozó Brussels Airlines és Eurowings diszkontok forgalma 77 százalékkal javult és 32,6 millió utast tett ki.

Az Air France-KLM 2017-ben összesen 98,7 milliós utasforgalmat bonyolított, ez 5,6 százalékkal több, mint 2016-ban, a járatok töltöttsége sok diszkont légitársaságénál is magasabb: 87,2 százalékos (plusz 1,4 százalékpont) volt.

Az Air France és a regionális Hop! 3 százalékkal 51,2 millióra, a KLM 7,5 százalékkal 32,6 millióra, a Transavia pedig 11,2 százalékkal 14,7 millióra javította utasforgalmi statisztikáját.

Az International Airlines Group cégei (British Airways, Iberia, Aer Lingus, Vueling) az előző évben 104,8 millió utast fuvaroztak, 4,1 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

A légitársaságok adatait az IAG értékesített utaskilométerben adta meg, e szerint a British Airways 1,5 százalékkal, az Aer Lingus 11,6 százalékkal, az Iberia 7,6 százalékkal, a Vueling pedig 3,8 százalékkal javította forgalmát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?