Vandalizmussal tiltakoznak a turisták ellen Spanyolországban

<p>Vandalizmussal tiltakozik a tömegturizmus ellen az Arran Jovent nevű katalán nacionalista ifjúsági mozgalom; az El País című napilap csütörtökön számolt be arról, hogy a csoport tagjai az elmúlt hónapokban szállodákat rongáltak meg Barcelonában, és egy étterem vendégeit zaklatták a mallorcai Palma városában, egyéb akcióik mellett.</p>

Vandalizmussal tiltakozik a tömegturizmus ellen az Arran Jovent nevű katalán nacionalista ifjúsági mozgalom; az El País című napilap csütörtökön számolt be arról, hogy a csoport tagjai az elmúlt hónapokban szállodákat rongáltak meg Barcelonában, és egy étterem vendégeit zaklatták a mallorcai Palma városában, egyéb akcióik mellett.

A mozgalom, amely internetes közösségi oldalakon osztja meg videóra vett akcióit, legutóbb a múlt hétvégén tartóztatott fel egy utasokat szállító emeletes turistabuszt a katalán főváros egyik utcáján, és piros festékkel azt írták rá: "A turizmus megöli a kerületeket".

A buszt üzemeltető társaság szerint mintegy 1800 eurós kárt okoztak. Egy héttel korábban Palma kikötőjében egy étteremmel szemben vonult fel a csoport mintegy húsz tagja, égő jelzőfáklyákkal, transzparensekkel. "A turizmus megöli Mallorcát" - írták az egyik kifeszített lepedőre.

Az étterem teraszán ülő vendégekre konfettit szórtak, egyes beszámolók szerint a fáklyákat is bedobták az asztalok közé, a kikötőben horgonyzó több jachtra is felmásztak, majd elrohantak, amikor megérkeztek az étteremből értesített rendőrök.

Az Arran számlájára írják azokat a rongálásokat is, amelyeket még májusban követtek el hat barcelonai szállodában. Volt, ahol a szállodai étterem üvegeit törték be kalapáccsal, máshol a recepciót festékezték össze, nagy riadalmat keltve a szállóvendégek között.

Az ifjúsági mozgalom élvezi a Népi Egység (CUP) nevű nacionalista, antikapitalista katalán parlamenti párt támogatását, amely szövetségese a katalán kormánypártnak a függetlenségi népszavazás megtartásában és az önálló katalán köztársaság létrehozásában.

A CUP szerint az Arran akciói nem támadások, hanem "szimbolikus tettek". A katalán kormány és a barcelonai városvezetés viszont egyaránt elítélte a történteket, hangsúlyozva, hogy semmilyen tiltakozó akció nem járhat megfélemlítéssel, károkozással.

Barcelonában régóta okoz gondot az egyre növekvő turizmus. A helyi önkormányzat júniusban közzétett közvélemény-kutatása szerint a barcelonaiak 12 százaléka a város legfőbb problémájának épp a turizmust tartja, mivel az szerintük már meghaladja Barcelona befogadóképességét, és így élhetetlenné teszi.

A városvezetés szerint is problémát jelent a túl sok turista a városban, de más eszközökkel, az illegális turisztikai szálláshelyek felszámolásával és az újabb szállodák építésének korlátozásával igyekszik azt megoldani.

Katalónia évek óta a legnépszerűbb spanyolországi úti célnak számít a külföldi turisták körében. Az idei első félévben 5,4 millióan utaztak oda, és 8,2 milliárd eurót költöttek a régióban. Spanyolországban a turizmus a gazdaság motorjának számít, a GDP 11 százalékát adja, és mintegy 110 milliárd eurós bevételforrást jelent éves szinten.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?