Mikor érdemes repülőjegyet foglalni?

<p>A mai napig él az az elmélet, hogy ha igazán olcsó repülőjegyet szeretnénk vásárolni, akkor jó előre kell azt lefoglalni, mert akkor lesz kedvező árú a retúrjegy. Bár néhány esetben akár ez igaz is lehet, mégsem ettől függ, hogy mikor olcsó és mikor drága egy repülőjegy.</p>

A mai napig él az az elmélet, hogy ha igazán olcsó repülőjegyet szeretnénk vásárolni, akkor jó előre kell azt lefoglalni, mert akkor lesz kedvező árú a retúrjegy. Bár néhány esetben akár ez igaz is lehet, mégsem ettől függ, hogy mikor olcsó és mikor drága egy repülőjegy.

Hogy tételesen is megvizsgáljuk, mikor érdemes foglalni, tíz célállomásra kerestünk repülőjegyet, öt különböző időpontra – pozsonyi, bécsi, budapesti indulással és érkezéssel. Az egyik oszlopban található árak már most hétvégére szólnak, majd három hét múlva pénteki indulással, a többi oszlopban pedig két és négy hónappal későbbi indulásokra kerestünk rá, míg az utolsó oszlopban szereplő árak akkor érvényesek, ha fél év múlva utaznánk. Lássuk az árakat, trendeket, megállapításokat!

Ha Párizsba szeretnénk menni, akkor a legdrágább, ha már most hétvégén utaznánk, ekkor 113 euróba kerül a jegy. A francia fővárosba a legolcsóbban júniusban, két hónap múlva repülhetünk el. Londonba is a most hétvége a legdrágább, a legolcsóbb ez esetben akkor lesz a jegy, ha fél évre előre foglalunk. Barcelonába is akkor a legolcsóbb a jegy, ha fél évre előre foglalunk, ám meglepő módon, ha most hétvégén kell repülni a katalán fővárosba, akkor is olcsóbban tudunk repülőjegyet foglalni, mint ha két vagy négy hónappal későbbi indulással vásárolnánk meg a repülőjegyet. Az európai városoknál nagy az eltérés a legdrágább és a legolcsóbb jegy között, Párizsba például a legolcsóbb jegy 53 euró, a legdrágább 113 euró, Londonba 56 és 115 euró között mozog a jegyár, míg Barcelonába 99 és 172 euró között foglalhatunk, indulási időpont függvényében.

Ha a távolabbi célállomásokat figyeljük, akkor hasonló trend figyelhető meg, ám nem minden esetben akkor a legdrágább a jegy, ha most hétvégére foglalnánk. New Yorkba például érdemes jóval előre foglalni, ugyanakkor a legdrágább és a legolcsóbb jegyár között alig van 25 százalékos különbség. Ugyanez a helyzet ha Sydneybe utazunk, Bangkok esetében a három héttel későbbi indulásra találtuk a legolcsóbb repülőjegyet. Tokióba utazóknak két hónappal előbb érdemes foglalni, Los Angelesbe, Miamiba fél év ajánlott, míg Dubajba elég három héttel az indulás előtt foglalni. Ugyanakkor a legtöbb esetben a legdrágább és a legolcsóbb jegyár között alig van 20- 25 százaléknyi eltérés.

A táblázatból is látszik, hogy ma már nem annak függvényében lesz olcsó vagy drága egy repülőjegy, hogy mikor foglalunk, a jegy árát ugyanis sok-sok egyéb tényező is befolyásolja. Például hogy az adott időben főszezon van-e a célállomáson, hogy van-e valamilyen nagyobb rendezvény (konferencia, sportesemény – ezek mindig megdrágítják a jegyeket), melyik légitársaság kínál akciókat az adott időszakra, de az is csökkentheti az árat, ha nagy a konkurenciaharc az egyes fuvarozók között ugyanarra a célállomásra, régióba. Ha pedig valamelyik fuvarozó monopolhelyzetben van, akkor szinte kizárt, hogy olcsón tudjunk repülőjegyet foglalni.

[[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"272724","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","style":"width: 600px; height: 317px;","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?