Már a notebookot is kitiltották a repülőkről!

<p>Terrorveszélyre hivatkozva most a laptopokat, fényképezőgépeket és a tableteket tiltották ki a repülőgépek fedélzetéről. Egyelőre a szabály még nem minden országban, nem minden légitársaságra érvényes, de a kezdeményező USA után már az Egyesült Királyság is tiltólistára tette a &bdquo;nagy méretű&rdquo; elektronikai eszközöket. Szerintük az utasok azt a feladható poggyászban szállíthatják&hellip;</p>

Terrorveszélyre hivatkozva most a laptopokat, fényképezőgépeket és a tableteket tiltották ki a repülőgépek fedélzetéről. Egyelőre a szabály még nem minden országban, nem minden légitársaságra érvényes, de a kezdeményező USA után már az Egyesült Királyság is tiltólistára tette a „nagy méretű” elektronikai eszközöket. Szerintük az utasok azt a feladható poggyászban szállíthatják…

Az amerikai hatóságok nyolc muzulmán többségű ország tíz repülőteréről induló és az Egyesült Államokba tartó járatokon tiltották meg a nagyobb elektronikai eszközök felvitelét a fedélzetre terrorveszélyre hivatkozva.

A belbiztonsági minisztérium döntése a Jordániából, Egyiptomból, Törökországból, Szaúd-Arábiából, az Egyesült Arab Emírségekből, Kuvaitból, Marokkóból és Katarból az Egyesült Államokba tartó repülőgépekre vonatkozik. Az érintett légi kikötők: Ammán, Kairó, Kuvaitváros, Doha, Dubaj, Isztambul, Abu-Dzabi, Casablanca, Rijád és Dzsedda nemzetközi repülőterei. Ezekből a légikikötőkből az Egyesült Államokba tartó járatokon utazók nem vihetnek fel magukkal mobiltelefonnál nagyobb elektronikai eszközöket a fedélzetre. Ez azt jelenti, hogy sem fényképezőgépek, sem táblagépek, sem DVD-lejátszók, sem laptopok nem juthatnak fel az utastérbe. A döntés nem vonatkozik a járatok személyzetére, és kivételt képeznek alóla az előzetesen engedélyezett, nagyobb orvosi eszközök.

A fenti repterekről összesen kilenc légitársaság – Royal Jordanian Airlines, Egypt Air, Turkish Airlines, Saudi Arabian Airlines, Kuwait Airways, Royal Air Maroc, Qatar Airways, Emirates and Etihad Airways - indít közvetlen járatokat az Egyesült Államokba - közölték magas rangú tisztségviselők. Ezeknek a légitársaságoknak péntekig van idejük arra, hogy eleget tegyenek a szigorításoknak, amelyek határozatlan ideig maradnak érvényben.

Tisztségviselők szerint a döntésnek nincs köze Donald Trump amerikai elnök hat muszlim többségű ország polgárainak egyesült államokbeli beutazását korlátozó rendeletéhez.

A belbiztonsági minisztérium szóvivője szerint a kormány döntése nem országok egy bizonyos csoportja ellen irányult. "Kiértékelt hírszerzési információkat alapul véve" hozták meg a döntést - állította.

A megkérdezett tisztségviselők azt nem mondták el, miért csak egy irányba érvényes a rendelkezés. A belbiztonsági minisztérium nem zárta ki a szigorítás kiterjesztését más repülőterekre, ha a helyzet úgy alakul.

A tárca közölte, hogy az utazóközönség érdekeit figyelembe véve úgy döntött: a mobiltelefonokat továbbra is fel lehet vinni a fedélzetre.

A szigorításokat azok a jelentések tették szükségessé, amelyek szerint terrorcsoportok állítólag elektronikus eszközökbe rejtett robbanószerkezeteket akarnak felcsempészni a repülőgépekre - mondták el washingtoni tisztségviselők újságíróknak.

 

London is bevezeti a korlátozást

A brit kormány korlátozza bizonyos elektronikus eszközök fedélzeti szállítását egyes országokból brit repülőterek felé tartó polgári repülőgépeken. Az intézkedést nem sokkal a hasonló amerikai lépések bejelentése után ismertette a Downing Street szóvivője.

A londoni miniszterelnöki hivatal illetékese kedden közölte: az új repülésbiztonsági rendelkezés értelmében "normál méretű" mobiltelefonnál nagyobb elektronikus berendezések nem vihetők fel az utaskabinba a Törökországból, Libanonból, Jordániából, Egyiptomból, Tunéziából és Szaúd-Arábiából Nagy-Britanniába induló járatokon.

A kormányrendelet alapján csak olyan elektronikus eszköz szállítható az ezekből az országokból brit célállomások felé felszálló gépek fedélzetén, amelyeknek hosszúsága nem haladja meg a 16 centimétert, szélessége a 9,3 centimétert, vastagsága pedig a 1,5 centimétert.

Az ennél nagyobb telefonokat, laptopokat és táblagépeket az érintett országokból Nagy-Britanniába induló járatok csomagterében lehet csak elhelyezni.

A brit miniszterelnöki hivatal szóvivőjének keddi tájékoztatása szerint a korlátozás a brit légitársaságok közül a British Airways, az EasyJet, a Jet2.com, a Monarch, a Thomas Cook és a Thomson járatait érinti.

A külföldi társaságok közül a brit kormányintézkedés a Turkish Airlines, a Pegasus Airways, az Atlas-Global Airlines, a Middle East Airlines, az Egyptair, a Royal Jordanian, a Tunis Air és a Saudia Nagy-Britanniába tartó járataira vonatkozik.

    A Downing Street szóvivője hangsúlyozta: brit repülőterekre az érintett országokból ezek a légitársaságok akkor közlekedtethetnek a továbbiakban is közvetlen járatokat, ha a kedden bejelentett brit kormányintézkedéseket érvényesítik.

A szóvivő nem említette, hogy mi az új korlátozó intézkedések elrendelésének konkrét oka. Kijelentette ugyanakkor, hogy Theresa May kormányfő az elmúlt hetekben számos olyan értekezleten elnökölt, amelyek témája a repülésbiztonság volt. A Downing Street illetékese szerint kedden is volt egy ilyen ülés, és az intézkedésekről ezen született döntés.

A szóvivő nem közölte egyértelműen azt sem, hogy a korlátozásokról az amerikai hatóságokkal összehangolt intézkedésként döntött-e a brit kormány. Úgy fogalmazott: London szoros kapcsolatban áll az amerikaiakkal, hogy a lehető legtisztább képet kapja az Egyesült Államok álláspontjáról.

Nem hivatalos brit médiaértesülések szerint az összehangoltnak tűnő brit és amerikai tilalmi lépések előzménye az a merénylet lehet, amelyet tavaly egy szomáliai utasszállító repülőgép ellen kíséreltek meg. A gép fedélzetén az eddigi vizsgálatok szerint egy laptopba rejtett robbanószerkezet lépett működésbe, rést ütve az Airbus A321-es oldalán, de a pilótáknak sikerült a sérült géppel leszállniuk.

A merényletben a feltételezett elkövető meghalt, két utas megsérült.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?