Nagyot nőtt a WizzAir utasainak száma

<p>Az egy évvel korábbinál mintegy 17 százalékkal többen, 12,5 millióan utaztak a WizzAir diszkont légitársasággal az áprilisban kezdődött 2017-es pénzügyi év első felében - mondta Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója egy szerdai videokonferencián.</p>

A legnagyobb közép-európai diszkont légitársaság nem auditált adatai szerint a jegyeladásokból származó bevétel 4,1 százalékkal 567,2 millió euróra, a teljes árbevétel pedig 10,1 százalékkal 921,1 millió euróra nőtt a szeptember 30-án zárult első fél évben.

A társaság egyúttal rekord, 253,3 millió eurós nyereséget ért el a vizsgált időszakban, ami az előző év azonos időszakához képest 39,1 százalékos bővülés. A torzító tényezőktől megszűrt profit pedig 12,5 százalékkal, 231,6 millió euróra nőtt. A WizzAir egész évre változatlanul 245-255 millió eurós tisztított eredményre számít.    

A vezérigazgató elmondta: az utaskilométerenkénti egységköltség 11 százalékkal, 3,08 euróra csökkent az első hat hónapban, üzemanyag nélkül pedig 0,1 százalékkal. Az egységbevétel pedig 8,5 százalékkal csökkent, amit Váradi József azzal indokolt, hogy az alacsonyabb üzemanyagárak egy idő után a jegyárakban is megjelennek.      

A Brexittel kapcsolatban a vezérigazgató megjegyezte: a brit kilépés eredményeként a légitársaság a 30 százalékos kapacitásnövelévi terveit felére csökkentette, ugyanakkor még mindig robosztus keresletet tapasztalnak. Az Egyesült Királyság még mindig fontos piac a WizzAir számára, a gyenge font viszont nem segíti a bevételeket - fűzte hozzá.    

Váradi József beszámolt az iparágat negatívan érintő egyéb tényezőkről, így például arról, hogy rengeteg légi irányítási rendszer sztrájkolt nyáron, ami jelentős fennakadást okozott az európai légi közlekedésben, valamint időjárás-problémák is nehezítették gyakran a repülést. Ennek ellenére a légitársaság mindössze 67 járatot törölt az első hat hónapban és 91 százalékos volt a járatok telítettsége.    

A vezérigazgató szerint Közép-Kelet-Európa további lehetőségeket rejt magában, ahol a legalacsonyabb árakat hozó üzleti modell tud sikeres lenni. További növekedési potenciált jelenthetnek például a székallokációhoz, valamint a csomagokhoz köthető bevételek - mondta, ám megjegyezte azt is, hogy mivel az utasok egyre átgondoltabban kezelik csomagjaikat, gazdaságosabban pakolnak, így e területen korlátozottak a bevételnövekedési lehetőségek.     A WizzAir, mint a régió jelenlegi vezető légitársasága, 73 repülőgéppel üzemel, amelyek 130 repülőtérre szállnak le, 38 országban. A cég 70 új útvonalat vezetett be az első fél évben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?