Fapadosodnak a nemzeti légitársaságok

<p>A minap a British Airways jelentette be, hogy a jövőben az európai járatokon megszűnik az ingyenes ételszolgáltatás. Ezentúl aki ilyet szeretne fogyasztani, annak bizony fizetnie kell &ndash; mint ahogy azt a fapados járatokon is megszokhattuk. De akkor miért válasszuk mégis a nemzeti légitársaságokat?</p>

Meglepetés az angol fuvarozó döntése, hiszen sokáig azzal hirdették magukat, hogy náluk a fedélzeti étkezés a jegyár része – „To Fly. To Serve”, hirdette a szlogenük. Nem a British Airways az első, amelyik ilyen lépésre szánta el magát, az európai légitársaságok közül mind kevesebb az olyan cég, amelyik még ingyenesen ad valami harapnivalót a járatain. Üdítő kivételek azért akadnak, ilyen például a KLM, az Air France, az Aegaen, a Lufthansa, az Austrian és a Turkish Airlines – ez utóbbi járatain még frissen facsart narancslevet is kérhetünk a turistaosztályon.

A fapadosodás nem most indult, kezdődött a poggyászokkal. Egyre több fuvarozó jelentette be, hogy „csupasz” jegyet is árusít, azaz a jegyárban csak a jegy van, feladható poggyász nem tartozik hozzá. A kommunikáció szerint ezzel olcsóbbá vált a repülés, hiszen aki nem akar feladni poggyászt, annak kedvezőbb árat kínálnak. Csakhogy a trendek alapján már látjuk, hogy nem ez történt – az addigi legolcsóbb árak lettek a csomag nélküli árak, és aki szeretne feladni egy poggyászt, annak Európán belül 30–50 euróval is többet kell fizetnie a korábbi, mindent tartalmazó akciós árnál. Ezt az üzletpolitikát ma már szinte az összes nemzeti fuvarozó alkalmazza, már alig találunk olyan légitársaságot, amely a legolcsóbb tarifához is ingyenes poggyászt kínál. Fontos megjegyezni azonban, hogy ha távolabb, pl. az USA-ba utazunk ugyanezekkel a társaságokkal, akkor ott az európai szakaszon is ingyenes a poggyász – ha azonban étel nincs az árban, akkor a rövid szakaszon azért fizetni kell az Amerikába utazóknak is. A poggyászok után jön tehát az étkezés fizetőssé tétele. Az üdítőért egyelőre nem kell fizetni, de úgy tűnik, ez is már csak idő kérdése. Hogy aztán már Európán belül csak fapadosan utazhassunk. Pedig éppen a fedélzeti ellátás és az ingyenes poggyász volt az, ami a leginkább megkülönböztette a nemzeti légitársaságokat a fapados fuvarozóktól.

Már alig marad versenyelőny így, hiszen mi lesz az, ami mégis a nemzeti légitársaságok felé vonzza az utasokat? Poggyász? Fizetős. Étel? Fizetős. Ital? Fizetős (lesz). Ár? A leggyakrabban drágább, mint a fapadosok ajánlata. Talán csak a központi repülőtér, és az átszállós csatlakozások maradnak, ezek azonban sok utas számára nem olyan fontos dolgok (főleg ha csak A pontból B pontba utaznak), hogy e miatt válasszák a nemzeti fuvarozókat. A sok spórolás teljesen lecsupaszítja a repülést, így hamarosan elérjük azt, hogy Európán belül már csak fapados és fapados szolgáltatásokat kínáló nemzeti légitársaság közül választhatunk. Kár érte…

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?