Végez a szelfizésnek a "szelíd" tigrisekkel

<p>Az összes nagymacskát elköltözteti Thaiföld híres Tigris Templomából a helyi nemzeti parkok, vadállatok és növények megóvásáért felelős minisztérium (DNP). A szerzetesek tiltakozása ellenére a buddhista templom 147 tigriséből tizet már korábban átköltöztettek az ugyancsak nyugat-thaiföldi Ratcsaburi tartomány egyik tenyésztési központjába.</p>

A hátramaradt állatokat hétfőn kezdték el kiköltöztetni a templom területéről. Az akció, amelyben nagyjából ezer vadvédelmi szakember, köztük számos katona vesz részt, a tervek szerint egy hetet vesz igénybe, mivel naponta csak húsz nagymacska elszállítását tudják lebonyolítani.

A minisztérium közölte, hogy amennyiben a templom bármilyen módon akadályozza a hatóságok munkáját, mindenki ellen eljárást fog kezdeményezni. Mint aláhúzta, a templomot már korábban értesítették az állatok kiköltöztetéséről.

A Tigris Templom a nyugat-thaiföldi Kancsanaburi tartomány egy távoli zugában található és csupán az elmúlt években került a figyelem középpontjába hatalmas tigrispopulációja miatt.

A DNP tavaly rendelte el a 147 tigris átadását a hatóságoknak, mondván, a templomnak nincs engedélye az állatok tartására. A templom idén áprilisban engedélyt kapott a thai hatóságoktól, hogy állatkertként üzemeljen, ám néhány formalitás még hátravan. Az ügyben illetékes ügyvéd szerint a templom azt tervezi, hogy a jogi procedúrák lezajlása után visszavásárolja a nagymacskákat az államtól.

A templomot állatkínzással és illegális vadállat-kereskedelemmel is vádolták már 2001 óta. A bizonyítékok egy részét civil szervezetek, valamint a templom korábbi önkéntesei és személyzete szolgáltatták.

A National Geographic magazin januári riportja szerint a Tigris Templomnak évente nagyjából 2,8 millió dollárnak megfelelő összegű bevétele származik a turistákból, akik azért érkeznek a templomhoz, hogy megsimogassák és megetessék a tigriskölyköket, valamint pórázon sétáltassák és közös szelfiken örökítsék meg a felnőtt példányokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?