A pilóták vitája miatt zuhant le a FlyDubai gépe?

<p>Emberi hiba, konkrétan a robotpilóta kikapcsolása, a gép pilótái között a kézi vezérlés közben kitört konfliktus okozhatta március 19-én a FlyDubai légitársaság utasszállítójának katasztrófáját Rosztov-na-Donuban &ndash; írta hétfőn a gép fekete dobozainak vizsgálatában részt vevő szakértők következtetéseire hivatkozva a Kommerszant című orosz napilap.</p>

A lap szerint az FZ981-es járat kétszer kísérelt meg leszállni automata üzemmódban, amit a szélvihar megakadályozott, és a pilóták harmadszorra a kézi vezérlés mellett döntöttek. Ez után egymásnak ellentmondó, egymást kizáró utasításokat adtak a gépnek, amely ezért lelassult és meredek szögben a talajnak csapódott.

A Kommerszant informátora tudni vélte, hogy pilóták veszekedtek és az utolsó pillanatokban pánikba estek. Hasonlóan értesült a Rosszija állami tévécsatorna is.

A Kommerszant szerint egyelőre nem sikerült megállapítani azt, hogy melyik pilóta pontosan milyen manőverek végrehajtására törekedett.

Artur Muradjan, az orosz Államközi Légiközlekedési Hivatal elnökének asszisztense a TASZSZ hírügynökségnek elmondta, hogy a gép fekete dobozainak hivatalos vizsgálata még nem zárult le, folyik az adategyeztetés és a pilóták hangját rögzítő felvételek elemzése. Muradjan a sajtóértesüléseket sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta, és hangsúlyozta, hogy a katasztrófáról sem a Kommerszant, sem más sajtóorgánum nem kapott hivatalos tájékoztatást.

Elmondta, a vizsgálat előzetes eredményét egy-két héten belül teszik közzé.

A FlyDubai légitársaság Boeing 737-800-asának balesetében 62-en vesztették életüket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?