Nindzsákat keres egy japán prefektúra

<p>Nindzsáknak írt ki álláshirdetést a japán Aicsi prefektúra, hogy a sötétség és lopakodás mestereinek segítségével lendítse fel turistaforgalmát.</p>

A kiválasztott hat nindzsát teljes munkaidőben foglalkoztatnák, havi 180 ezer jen (kb. 1400 euró) fizetéséért. Aicsi prefektúra illetékesei szerint a jó fizikum és az akrobatikus képességek a munkára való alkalmasság alapfeltételei, de nem követelik meg a harci tapasztalatot a jelentkezőktől.

A nindzsák a japán feudális társadalom „árnyharcosai” voltak. A prefektúra azonban inkább arra számít, hogy a reflektorfénybe kerülő aicsi nindzsák majd sok turistát vonzanak. A szerencsés kiválasztottaknak színpadi előadásokon, valamint rádiós- és televíziós műsorokban kell helyt állniuk.

A hatos fogat olykor angol nyelven szerepel majd, ezért a japán nyelvtudás nem kötelező, csupán előnyt jelent, ugyanakkor a történelem és a turizmus iránti szenvedélyt elvárják az állásra pályázóktól – írta a BBC News.

A hirdetésre bárki jelentkezhet, aki betöltötte a 18. életévét. A jelentkezési határidő március 22. A kiválasztottaknak kevés idejük lesz a felkészülésre, április végén ugyanis már közönség előtt debütálnak.

A nindzsák a 17. században tűntek el, és a velük kapcsolatban ma élő hiedelmek nagy része legendákon és mítoszokon alapul. A Japánba érkező turisták azonban élénken érdeklődnek a nindzsák iránt, ezért egyre több prefektúra igyekszik kiaknázni ezt a lehetőséget.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?