Visszafordult a gép a pilótát megzavaró lézersugár miatt

<p>A pilótafülkére irányított lézersugár miatt döntött a Londonba való visszatérés mellett a Virgin Atlantic légitársaság New Yorkba tartó utasszállító repülőgépének kapitánya.</p>

A társaság közleménye szerint együttműködnek a hatóságokkal, hogy kiderüljön a lézersugár forrása, amely miatt a VS025-ös számú járat legénysége az Atlanti-óceánon való átkelés helyett a Heathrow repülőtérre történő visszafordulást választotta. Egyelőre senkit nem vettek őrizetbe az ügyben.

A brit légtársaságok pilótáinak szövetsége (BAPA) szerint a lézerek ideiglenes látáskiesést, sőt, akár vakságot is okozhatnak. Jim McAuslan, a szervezet főtitkára szerint a mostani nem egyedi eset. „Riasztó mértékben támadnak meg repülőjáratokat egyre erősebb fényű lézerekkel” – hangsúlyozta.

A brit légiközlekedési hatóságok szerint 2015 első felében 414 hasonló eset történt, míg tavalyelőttről 1440 hasonló ügyről tudnak. 2009 és 2015 között kilencezer esetet jegyeztek fel. A BAPA el akarja érni, hogy nyilvánítsák támadófegyverré a lézereket.

John Tryer, a Loughboroughi Egyetem optikai műszerekkel foglalkozó professzora szerint nem csupán pilóták esnek hasonló támadások áldozatául. Mint elmondta, dolgozott a rendőrségnek olyan bevonat kifejlesztésén, amely az észak-írországi zavargásokhoz kivezényelt rendfenntartók sisakjának ellenzőjére kerülve védi a szemet a lézerfénnyel szemben.

„A lézertámadások szörnyű problémát jelentenek, amely egyre csak súlyosbodik az alacsony árú, nagyteljesítményű lézerek könnyen elérhetővé válásával” – hangsúlyozta. Hozzátette: olyan lézereket lehet vásárolni, amelyek kedvező légköri körülmények esetén, néhány méter helyett akár több kilométeres hatótávolságból is zavaróak lehetnek.

A kutató kiemelte, hogy ezeknek a nagy erejű lézereknek semmiféle gyakorlati hasznuk nincsen. Mint fogalmazott, általában a Távol-Keletről vásárolják interneten ezeket a termékeket.

John Tryer szerint bárki számára könnyezést vagy fejfájást okozhat, ha lézerrel világítanak a szemébe. „Ez nem csínytevés, a törvények kimondják, hogy tilos ezt tenni”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?