Új Malév a láthatáron

*

<p>Egy új magyar nemzeti légitársaság alapításáról tárgyalt a magyar Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) illetékese és az orosz Szuhoj repülőgépgyártó képviselője hétfőn Budapesten -- hangzott el az M1 aktuális csatorna híradójában.</p>

A tervek szerint a gyártó hat új repülőgépet és pénzt is adna a légitársaság létrehozásához. Az orosz cég először tavaly októberben egyeztetett erről a minisztériummal. A felek becslése szerint a magyar bruttó hazai terméknek (GDP) évente 110 millió eurós hasznot termelne egy nemzeti légitársaság létrehozása - hangzott el.

Jevgenyij Andrasnyikov, a Szuhoj polgári repülőgépek gyártásáért felelős vezérigazgató-helyettese a hírműsornak azt mondta, a cégnek és Superjet 100-as gépüknek kiváló ugródeszka lenne a magyar nemzeti légitársaság, ugyanakkor megbízható partnerek lennének, nem csak az új vállalat sikereit, hanem a kockázatait is vállalnák.

Tasó László, a szaktárca közlekedéspolitikáért felelős államtitkár azt mondta, valamennyi ilyen vagy ilyen jellegű projektet, amely a lakosság, az ország érdekeinek a szolgálatában áll vagy állhat, azt megvizsgálják és támogatják.

A Malév, az egykori magyar nemzeti légitársasága, 4 évvel ezelőtt, 2012. február 4-én állt le szinte folyamatos 66 évnyi működés után.

A Szuhoj 2000-ben kezdte el tervezni az olasz Alenia Aermacchival közösen a Superjet 100-as regionális, sugárhajtású repülőgépét, amely 2011-ben mutatkozott be az Armavia flottájában. A konfigurációtól függően 78-98 utas szállítására alkalmas gépből eddig 368-at adtak el, elsősorban orosz légitársaságok állították eddig üzembe a típust.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?