Utolára szállt fel az US Airways

<p>Utolsó útját tette meg a US Airways, a társaság végleg eltűnt a légtérből, miután beolvadt az American Airlines-ba. A két társaság egyesüléséről 2012 óta folytak a tárgyalások, azóta, hogy a hitelezők felszólították az Americant: adja fel függetlenségét és fuzionáljon egy hasonló vállalattal.</p>

Az American Airlines 2011 novembere óta állt csődvédelem alatt.

A két cég 2013 decemberében egyesült American Airlines Group néven. Egy évvel korábban a két légitársaság külön-külön még veszteséges volt: az American Airlines 341, a US Airways pedig 297 millió dolláros veszteséget jelentett 2013 első negyedévben. Egy évvel később, 2014 első negyedévében a közös cég már 480 millió dollár profitot termelt.

A fúzióval lezárult az amerikai légi közlekedési ágazat konszolidációja, és a piacot négy óriástársaság, az American Airlines Group, a United Continental, a Delta Air Lines Inc. és a Southwest Airlines Co. uralja.

Az American Airlines Group a világ legnagyobb légitársasága, amely naponta több mint 6700 járatot üzemeltet, több mint 50 ország 330 célállomására, foglalkoztatottainak száma meghaladja a 100 ezret, flottája 950 gépből áll. A cég piaci tőkeértéke mintegy 11 milliárd dollár.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?