A tíz leggyakoribb tévhit a repülésről

<p>Aeorofóbiával &ndash; repüléstől való félelemmel küszködik a Föld lakosságának közel 25 százaléka. Ehhez a számhoz részben hozzájárultak különböző történetek a bekapcsolt telefon okozta repülőgép-balesetekről vagy egy kísérteties étkezésről. Hogy ezt az ijesztő százalékot legalább egy kicsit csökkenteni tudjuk, megcáfoljuk a 10 leggyakoribb mítoszt a repülőgéppel való utazásról.</p>

1. A hulladékot a földre engedik

A legelterjedtebb tévhit, hogy a repülőgép toalettjéről a hulladékot repülés közben a földre engedik. Nem elég, hogy ez gusztustalan lenne, de rendkívül veszélyes is, mivel a tárgyak esése olyan magasságból megsebezhetnék az embereket a földön. Ennek a ténynek a hamisságát a Szövetségi Légügyi Hatóság is megerősítette, amely tudatta, hogy bármilyen anyag kiengedése a repülőgép tervezése miatt lehetetlen. A hulladékot leszállásig egy nagy tartályban tárolják, tehát nem kell aggódnunk, hogy valami a fejünkre pottyanna az égből.

 

2. A repülőben a rossz levegő betegséget okoz

A repülőút után mindig betegnek érzi magát? Ezért nem a rossz levegő a felelős, ami a repülőgépben áramlik. A levegő szűrésével el van távolítva az összes baktérium és vírus, így nem kell aggódnia, hogy egy beteg utas megfertőzi önnel együtt a többi utast is. Sokkal valószínűbb, hogy a nem megfelelő kézmosás vagy az alváshiány miatt betegszik meg.

 

3. A bekapcsolt telefon szerencsétlenséget okoz

Az utasok közül valaki nem kapcsolta ki a telefonját vagy mp3-asát és ön most imádkozik, hogy túlélje? Szerencsére ez is csak egy mítosz. Ha az elektronika miatt a gép lezuhanhatna, már rég betiltották volna, hogy magunkkal vigyük az ilyen berendezéseket. Az igazság az, hogy továbbra sincs bizonyíték arra, hogy az elektronika veszélyes a repülésre. A legfrissebb adatok szerint a légügyi hatóságok nagy része eltörölte a mobiltelefon használatára vonatkozó tilalmat, tehát sok járaton már bekapcsolva hagyhatja a teljes út alatt. Egyedül a hívás tiltott fel- és leszállás közben, mert ez megzavarhatja a kapcsolatot az irányítótoronnyal. Ezért a következő alkalommal nyugodtan hallgasson zenét, nézzen filmet, esetleg olvasson könyvet a telefonján vagy táblagépén. A biztonság kedvéért érdemes „repülőgépes üzemmódba” kapcsolni ezeket.

 

4. A kényszerleszállási pozíció nem ment életet

Nagyon sok mítosz kering a pozícióról, amit kényszerleszálláskor fel kell venni. Az interneten számos összeesküvés-elmélet terjed, hogy hiába húzza a fejét a térdéhez, vagy dől neki az előtte lévő ülésnek, az életét nem menti meg. Ennek az elméletnek a kitalálói azt állítják, hogy a légitársaságok ezt a testhelyzetet azért ajánlják, hogy a lehetséges ütközés közben a fogak védve maradjanak, így könnyebb az utasok azonosítása. Egy másik elmélet szerint ez a testhelyzet nem életeket ment, hanem épp ellenkezőleg, eltöri az utas gerincét, hogy gyorsabban meghaljon, mivel a biztosító társaságnak olcsóbb megfizetni a halált, mint kompenzálni a balesetet egy életen át. Nem kell félni, ezek mind csak tévhitek, sőt a repülésbiztonsági szakértők ellenzik is. Ők bebizonyították, hogy ez a testhelyzet, amit a légi kísérők bemutatnak, életet mentenek és megóvják az utasokat a sérülésektől.

 

5. A repülőgépet végig robotpilóta vezeti

Tehát a jelenlegi technológia olyan fejlett lenne, hogy elég megnyomni egy gombot és a repülőgép egészen maga repülne? Talán a jövőben. Tény, hogy a robotpilótát bizonyos helyzetekben használják, de soha nem a felszállás vagy a leszállás közben. Kizárólag csak megfelelő magasságban, amikor a repülőgép teljesen stabil, lehet átkapcsolni ilyen fajta irányításra. De még ebben az esetben is folyamatos felügyeletre van szükség.

 

6. A turbulencia veszélyes a repülőgépre

Turbulenciát repülés közben valószínűleg már tapasztalt mindenki. Mindenkinek kellemetlen, de nem veszélyes senkire sem. A repülőgépeket úgy tervezték, hogy ellenálljanak a rázkódásoknak és a turbulenciának. Ezenkívül a pilóták egy speciális technikának köszönhetően képesek sok turbulenciát elkerülni. Tehát a legközelebbi repülés során már nem kell aggódnia.

 

7. A repülőgépen hamarabb berúgunk

Arról a feltételezésről, hogy a levegőben gyorsabban berúgunk, mint a földön, biztosan hallott már. Azok, akik szívesen megisznak egy pohárral, minden bizonnyal örülnének, ha a repülőgépen az alkohol magas árát az ugyanilyen magas alkoholtartalommal kompenzálnák. A vizsgálatok azonban azt mutatták, hogy a véralkohol szintje ugyanaz, függetlenül attól, hol iszunk. Nem árt azonban óvatosnak lenni. Az alkohol és maga az utazás is dehidratálhatja, ezért a józanodás ugyanannyi alkohol elfogyasztása után a levegőben sokkal kellemetlenebb lesz, mint otthon az ágyban.

 

8. Az oxigénmaszk olyan hatású, mint a marihuána

Biztos hallott már arról a tévhitről is, hogy az oxigénmaszkok a repülőgépeken arra vannak, hogy az utasok nyugtató gyógyszert lélegezzenek be. A katasztrófa bekövetkeztének pillanatában az ember nagy levegőt vesz, elkábított állapotba kerül, és belenyugszik sorsába. Teljesen logikusan hangzik, de nem igaz. A maszkok azért vannak, hogy oxigénhez jusson a szervezet – mellékhatás nélkül – abban az esetben, ha szerencsétlenségre vagy túlnyomásra kerül sor.

 

9. Az ételnek a repülőgépen rossz íze van

Valakitől azt hallani, hogy a repülőgépen kínált étel ízlett neki, csoda. Meg kell érteni, hogy a repülőgép nem 5 csillagos szálloda, az ételt úgy kell elkészíteni, hogy elég legyen csak felmelegíteni, és sokáig kitartson. Eltekintve ezektől, ahhoz, hogy az étel nem ízlik, hozzájárul az a tény is, amire nemrégiben a Manchesteri Egyetem tudósai rájöttek. A tanulmányuk kimutatta, hogy a tettes a repülőgép hajtóművének zaja, merthogy az ízek érzékeléséhez hozzájárulnak a hangok is. Tehát legközelebb bedugaszolni a füleket és jó étvágyat!

 

10. A repülőjegyeket illeték nélkül hirdetik

Valóban vannak utazási irodák és légitársaságok, melyek mindenféle illeték nélkül hirdetik áraikat, és a fizetésnél sokszor meglepődünk, hogy a meghirdetett ár többszörösét kérik tőlünk. Számos iroda azonban már a teljes árat hirdeti minden illetékkel, tehát a foglalás folyamata közben nem emelkedik az ár, nem érheti meglepetés sem. (pelikan.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?