Jeges, mézes, sós, gyümölcsös…

<p>A címben szereplő jelzőket már láthatták azok, akik jártak úgynevezett szaunafelöntésen (néhol szauna show-nak is nevezik). Ilyen attrakcióval a jobb minőségű wellness-szállodákban találkozhatnak. Ennek lényege, hogy a finn szaunába beterelik azokat, akik rész kívánnak venni a szaunafelöntésen.</p>

 A mester friss levegőt hajt be törölközőjével, utána bezárja az ajtót (a felöntés alatt nem tanácsos elhagyni a szaunát, de ha már rosszul érzi magát, nem bírja a hőséget, menjen ki), és kezdődhet a műsor.

A mester a fakanállal vizet locsol a forró kövekre, majd a törölközővel különböző mozdulatokkal a benn ülők felé hajtja a forró levegőt. Ezt a folyamatot többször is megismétli, így a vége felé közeledve (kb. 10-12 perc elteltével) már mindenkiről szinte ömlik a víz. Ilyenkor jönnek a felfrissülés különböző fajtái. A jeges felöntésnél például friss jégkását hoz be a mester, ezzel kínálja a benn ülőket. Ebbe érdemes belemarkolni, és lehűteni vele a testet – az arctól lefelé haladjunk, mire a lábakhoz érünk, addigra már a felforrósodott testen el is olvad a jég. Ha van rá lehetőség, érdemes az arcra újabb adag jeget tenni, ezzel frissül, feszesebbé válik, fiatalodik a bőr. Miután ennek vége, jöhet a merülőmedence vagy a hideg vizes zuhany. Praktikusabb megmártózni a hideg vízzel teli merülőmedencében.

A felöntés gyümölcsös változata abban különbözik a jegestől, hogy a végén nem jéggel kínálják a benn ülőket, hanem friss, zamatos gyümölcsdarabokkal. Ez lehet narancs, alma, banán, ananász, kivi, grapefruit vagy mandarin. A szaunafelöntés vége felé közeledve ezek levét kell kiszívni, ezzel pótolva a folyadékot. A mézes és a sós felöntés nemcsak a szervezetnek, hanem a bőrnek is nagyszerű felfrissülés.

Aki ilyen szaunafelöntésen vesz részt, annak a vége felé közeledve sót adnak, ezzel kell bekenni a testet (vigyázni kell, hogy a szembe ne kerüljön!), majd a következő körben ugyanígy kell tenni, de most már mézzel. Nem kell félni, a méz ilyen magas hőfokon elolvad, nem fog ragadni. A só leradírozza, tisztítja a bőrt, míg a felvitt méz puhítja, finomabbá teszi. A felsoroltakon kívül számos más felöntés létezik, találkozhat mentás (a vízbe mentás illóolajat tesznek), sörös (sört tesznek a vízbe), vitaminos vagy csokis felöntéssel is.

Aki már részt vett szaunafelöntésen, az szinte keresi azokat a helyeket, ahol beülhet ilyen helyre. Ő már tudja, miért. S ha ön még nem tudja, próbálja ki, meglátja, a felöntést követő kellemes fáradtság, majd a nyugodt éjszakai alvás után ön is azok közé fog tartozni, akik már a foglalásnál megkérdezik: van-e az adott wellness szállodában szaunafelöntés.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?